Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

Pintér István: magasabb szintű fogyasztóvédelmi szabályozás valósult meg

Az idén a fogyasztóvédelmi jogalkalmazás területén folytatódott az a gyakorlat, amelynek előkészítése már 2010 nyarán elkezdődött.
Az állami fogyasztóvédelemben az idei évben a munkát elsősorban a kormány IV-es számú középtávú fogyasztóvédelmi politikájában meghatározott elvek, prioritások, feladatok mentén végezték, a fogyasztóvédelmi törvény módosításával, valamint az egységes piacfelügyeleti törvény elfogadásával pedig újabb lépést tettek az eddiginél is magasabb szintű szabályozás felé - hangsúlyozta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

Megjegyezte: a kapcsolódó cselekvési tervben rögzítettek közül a hatóság valamennyi, a szervezetet és az állami szférát érintő feladatot határidőre elvégezte.

A főigazgató tájékoztatása szerint az idén a fogyasztóvédelmi jogalkalmazás területén folytatódott az a gyakorlat, amelynek előkészítése már 2010 nyarán elkezdődött, és amelynek lényege, hogy a vállalkozásokra csak akkor rójanak ki anyagi szankciót, ha az első esetben alkalmazott kötelezés vagy figyelmeztetés nem vezetett eredményre.

Mára ennek az új filozófiának az eredményei látszanak, a cégek nem éltek vissza a szigor látszólagos csökkenésével, hanem kialakult az az eredeti elvárásnak megfelelő gyakorlat, amelyben a vállalkozások partnernek tekintik a hatóságot, az ellenőrzésekben pedig megjelent a valódi, szolgáltató jellegű hatósági szerep - fejtette ki Pintér István.

A kormányzat célul tűzte ki a fogyasztóvédelemben az alternatív ösztönző eszközök bevezetését, illetve a meglévők továbbfejlesztését. Ennek a feladatnak eleget téve a hatóság kiterjesztette a jogkövető vállalkozások munkáját elismerő pozitív lista rendszerét, a honlapon szereplő közel 1800 vállalkozás a példa arra, hogy a jogszabályok tiszteletben tartásával is lehet működő vállalkozói tevékenységet végezni Magyarországon - mondta a főigazgató.

A Fogyasztóbarát Tanúsítási Rendszer bevezetésével azokra a cégekre kívánták ráirányítani a figyelmet, amelyek a fogyasztói kultúra és a fogyasztói elégedettség fejlesztése érdekében tettek a jogszabályok betartásán túlmutató lépéseket. A fogyasztói tudatosság erősítésére elindult a legújabb hatósági kezdeményezés is, az Okoskosár elnevezésű interaktív programmal a legkisebbeket, az óvodás és kisiskolás korúakat célozták meg.

A fogyasztóvédelmi hatóság a hagyományos piacfelügyeleti tevékenység keretében folyamatosan igyekezett kiszűrni a kereskedelemből mindazokat a termékeket, amelyek biztonsági okok miatt nem kerülhetnek a fogyasztók kezébe. Az ezzel kapcsolatos aktivitás a tavalyi évhez képest tovább fejlődött, az Európai Unió veszélyes termékek riasztási rendszerében a magyar hatóság jelenleg az első helyen áll - értékelte a főigazgató.

A nemzetközi kapcsolatok továbbfejlesztésére sok figyelmet fordított a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, miután tavaly valamennyi határmenti országgal működő kapcsolatot építettek ki. Az idén megtörtént a kelet felé való nyitás, ami nem csupán a Magyarországra látogató kínai fogyasztóvédelmi delegációval való kapcsolatfelvételben nyilvánult meg, hanem az itt működő kínai vállalkozások szakmai, jogi felkészítésén keresztül is - fejtette ki Pintér István.

Jövőre a hatóság a megkezdett folyamatokat mindenképpen folytatni fogja - jelentette ki. Elindítják a Nemzeti Termékkosár program harmadik modulját, amely a mindennapi gazdálkodásához nyújt majd segítséget. Továbbfejlesztik a fogyasztóbarát minősítés és a pozitív lista rendszerét, új lehetőségeket biztosítanak a fogyasztók érdekei mentén tenni akaró cégek számára. A kínai vállalkozásoknak szóló tájékoztató folyamatokat pedig egy felsőoktatási intézménnyel karöltve, akkreditált képzés formájában tervezik kiteljesíteni.

Pintér István szerint 2013 fő feladatai közé tartozik azon területek rendbetétele, amelyeken továbbra is a legtöbb panasz, probléma van, és ahol az érintett fogyasztói réteg kiszolgáltatottsága a megszokottnál is nagyobb odafigyelést indokol. Ennek megfelelően kiemelt szerepet kap az energiaszolgáltatók gyakorlatának ellenőrzése, a panaszok ugyanis komoly problémákra világítanak rá, olyanokra, ahol a fogyasztó, az ügyfél csekély eséllyel tudja csak érvényesíteni az egyébként jogosnak tűnő igényét.

Pintér István ugyancsak eredményeket vár a termékbemutatókkal egybekötött kirándulásokkal kapcsolatos panaszok csökkentése terén. Az elsősorban az időseket érintő problémák megoldása érdekében a fokozott hatósági jelenlét mellett a jogszabályok szigorítása is a lehetséges eszközök között szerepel.

Az idősekkel, a nyugdíjas korúakkal kapcsolatos hatósági tervek magukban foglalják a közvetlen, "helybe vitt" információk átadását, az látszik ugyanis, hogy az időseket érintő legtöbb probléma megelőzhető lenne megfelelő tudással, a szükséges információk hatékony alkalmazásával. Az idősek fogyasztói tudatosságának növeléséhez persze más eszközök kellenek, így a különböző érdekképviseletek segítségével, kiadványokkal, személyes kérdésfeltevést lehetővé tevő fórumokon keresztül igyekeznek majd átadni az ismereteket - fejtette ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sors László: át kellene alakítani az unió áfarendszerét

A NAV bűnügyi elnökhelyettese a Népszabadság hétfői számában elmondta: a fordított áfa bevezetése… Tovább olvasom