Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Presztízs díjasok fél esztendeje

Szeged - Több mint fél évvel ezelőtt Presztízs díjjal tüntettük ki a térség legdinamikusabban fejlődő vállalkozásait. Most annak jártunk utána, mi történt a 8 elismert cég életében az eltelt 6–7 hónapban. Ezúttal az Exicom Kft., Szénási Róbert egyéni vállalkozó, a Makó-Térségi Víziközmű Kft., Holman Endre üzletember eredményeit ismertetjük.
A kiadónk kezdeményezésére alapított, a gazdaságban elért sikereket elismerő, a Délmagyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díját 7 kategóriában osztottuk ki 2009 végén. Az év középvállalkozása díjat a szegedi székhelyű Exicom Kft. kapta meg.

Az év középvállalkozása

Keresztúri István, az Exicom Kft. cégvezetője elmondta, 2009-ben 10 százalékkal nőtt az árbevételük, 2010-ben, az év eddig eltelt időszakában pedig csaknem 15 százalékos a növekedés. Az idei sikerek között sorolta fel, hogy több intézménynél 10 millió forint feletti informatikai pályázatot nyertek; új vonalkód-technológiát, mágneskártyás ki- és beléptető rendszert vezettek be; az országos hálózat a bajai telephellyel bővült, így immáron az ország 6 városában növekedhet az üzleti tevékenység. Elismerést és magasabb partneri minősítést kaptak több gyártótól. Készülnek az Exicom Kft. 5. születésnapjára, amelynek 3 napos
rendezvényét szeptemberben tartják.

Az év kisvállalkozása

Az egész országban jól ismerik díjazottunk, Az év kisvállalkozása kategóriában nyertes szegedi Szénási Róbert karosszériajavító és -fényező mester nevét. A 40 éve a szakmában dolgozó vállalkozó ugyanis az országos kamarai mestervizsga-bizottság elnöke, sőt: a mestervizsga-bizottsági elnökök szakmai vezetője is. Az országban egyedüliként vette át Az évtized karosszériajavítója szakmai kitüntetést 1990 és 2000 között végzett színvonalas munkájáért, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarától megkapta a Csongrád Megye Gazdaságáért díjat is – a Délmagyarországtól pedig tavaly Az év kisvállalkozása Presztízs díjat.

A tavalyi díjátadó ünnepségnek a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központja adott otthont. Fotó: Frank Yvette
A tavalyi díjátadó ünnepségnek a Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központja adott otthont.
Fotó: Frank Yvette

Azóta a vállalkozás újra megszerezte a kamarától a Kiváló Szakképző Hely megerősítő címet. Szénási Róbert a CSMKIK nevében – szakképzésért felelős alelnökként – együttműködik a TISZK-kel és a szakképző intézményekkel, s közösen megszervezték a szakoktatók 3 napos továbbképzését is. A Karosszériajavítók és Fényezők Egyesületének országos elnökeként mint érdekvédő jelentős eredményeket ért el a biztosítókkal folytatott tárgyalásokon – a károsultak nevében is. Lakner Edit szerzőtársával pedig elektronikus tananyagot készített a Debreceni Műszaki Szakközépiskola számára.

Arany Levél díj

A környezetvédelmi Presztízs díjat 2009- ben Arany Levél díjnak kereszteltük át: ez is a tavalyi esztendő egyik újítása volt a 2004-ben a gazdaság szereplőinek meghirdetett, azóta évente megrendezett versengésben. Kiderült: a Makó-Térségi Víziközmű Kft.-nek átadott elismerés nem is kerülhetett volna jobb helyre. Medgyesi Pál, a cég vezérigazgatója ugyanis a következőképpen fejezte ki magát: „Mindazok az eredmények, amelyeket elértünk, nem kényszerből, elvárásból, anyagi megfontolásból születtek. Hanem azért, mert presztízskérdést csináltunk abból, hogy a legjobbak legyünk."

Díjak, díjazottak

Az Arany Levél díjat a Makó-Térségi Víziközmű Kft., az Üzleti Innovációs Díjat a Hedz Magyarország Kft., az E-díjat az iKron-Inca-Monguz Kft. nyerte el. Az év kisvállalkozása Szénási Róbert egyéni vállalkozó, Az év középvállalkozása az Exicom Rendszerház Kft., Az év vállalkozása a Csomiép Kft. Az év üzletembere díjat Holman Endre és Holman János, a Generál Média Kft. ügyvezető igazgatói vehették át, a Pályázati Különdíjat az AQUAPLUS Kútfúró, Kútjavító és Vízépítő Kft.-nek ítélték oda 2009-ben.

A vezérigazgató az eltelt 6 hónapot értékelve a legkritikusabb időszakkal kezdte beszámolóját: sikeresen megúszták a nagy belvizes időszakot, az ivóvízellátásban az áramszünetek ellenére sem volt fennakadás, a szennyvízcsatornák pedig szerencsére nem öntöttek ki – igaz, ehhez minden technikát be kellett vetni. Fontos esemény a cég életében, hogy a Makó és 5 kisebb település teljes csatornázásának megépítésére kiírt tenderek jó úton haladnak, a makói kistérséget érintő nemzeti vízminőség-javító programban pedig befejeződött a tervezés szakasza. Emellett előkészítik azokat a munkákat, amelyekkel egy, a makói ipari parkba települő külföldi befektető vízellátását biztosítják.

Az év üzletembere

Holman Endre és Holman János, a Generál Média Kft. vezetői Az év üzletembere Presztízs díjat vehették át. Hódmezővásárhelyről irányítanak egy olyan hatalmas médiabirodalmat, amely tavalyi eredményei alapján a hazai online-piacon a negyedik legnagyobbnak számít. A két testvér – Endre ügyvezető, János gazdasági igazgató – húszas éveik legelején kezdte el építeni internetes vállalkozását, amely 10 éves jubileumát ünnepelte 2009-ben. A Generál Média Kft. saját weboldalakat hoz létre, és azok üzemeltetésével foglalkozik: rajtuk keresztül napi 1 millió embert érnek el.

Holman Endre az eltelt hónapokkal kapcsolatban azt mondta el, hogy 2010 első negyedévében megvásárolták a juj.hu videoportált, illetve a cotcot.hu fiatal nőknek szóló weboldalt. Elindult a blogger.hu blogoldal, illetve dizájnban és funkcióiban megújult a találka.hu társkereső. Emellett a Generál Média a printpiacra is kilépett, és megjelentette első kiadványát, a negyedévente olvasható prémium férfi életmódmagazint, a Gentleman Magazine-t.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A forint gyengült estére, az euró 285 forint fölött

Gyengült a forint csütörtök estére a reggeli árfolyamhoz viszonyítva, és a csütörtök délutáni… Tovább olvasom