Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 0°C | 11°C Még több cikk.

Saját árfolyamrögzítéses konstrukciót indít az OTP

Az OTP Bank saját árfolyamrögzítéses hitelkonstrukciót is indít a devizahitelesek megsegítésére.
Az OTP Bank emellett részt vesz a péntektől induló állami programban is - mondta Gresa István, az OTP vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatóján.

Az OTP Bank konstrukciójára az igényeket az államihoz képest negyedévvel később, 2012. március 31-ig lehet beadni, a rögzített árfolyamok pedig magasabbak lesznek mint az állami konstrukcióban, viszont szélesebb ügyfélkörre terjedhet majd ki a bank saját konstrukciója. A módosítás esetén a rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés futamideje maximum 3 év, azaz 36 hónap.

Az OTP a svájci frank árfolyamát 200 forinton, az euróét 265 forinton, a japán jenét 2,20 forinton rögzíti saját konstrukciójában.

Az államitól eltérő konstrukciót, így a magasabb árfolyamokat az OTP-nél azzal indokolták, hogy vélhetően ezzel a konstrukcióval élnek majd azok a devizaadósok, akik hosszabb időt szánnak a belépés átgondolására. Emellett azok választhatják, akik tartanak attól, hogy mi lesz a gyűjtőszámlán felhalmozott, még kifizetetlen törlesztés további sorsa az árfolyamfixálás futamideje után, hisz az állami konstrukció alacsonyabb kurzusainál magasabb lesz a fennmaradt összeg.

Péntektől, azaz 2011. augusztus 12-től indul az állami otthonvédelmi program a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére, amelynek során a korábbi lakáshitel-szerződésüket módosítani kívánó adósok rögzített devizaárfolyamon megváltoztathatják a kölcsönükről szóló előző megállapodást.

Az állami konstrukcióban a devizakölcsönöknél a svájci frankot 180 forintos, az eurót 250 forintos, a jent pedig 2 forintos árfolyamon rögzítik majd, a szerződések módosítására az igényeket 2011. december 31-ig lehet beadni.

Mind az állami, mind az OTP konstrukciójánál az árfolyamrögzítésbe való belépés felső korlátját jelenti az, hogy az eredeti szerződéskor az ingatlan maximális fedezeti értéke 30 millió forint lehet.

A módosítás esetén a rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés futamideje maximum 3 év, azaz 36 hónap, de legfeljebb 2014. december 31-ig tudnak az adósok a lehetőséggel élni. A tényleges beszedéskori árfolyammal és a rögzített árfolyammal számított törlesztőrészlet közötti különbség egy forintban vezetett gyűjtőszámlára kerül, ez módosítja a hitel egyenlegét.

Az aktuális és a rögzített árfolyammal számított részlet közötti különbség a gyűjtőszámlán a 3 havi BUBOR (bankközi kamatláb) alapján kamatozik, a gyűjtőszámla forint alapú.

Gresa István elmondta: az OTP célja, hogy minden bajba jutott adóssal megállapodjon, nem célja a hitelintézetnek sem az, hogy a lakhatást elveszítse az adós, és elárverezzék az otthonát, és az esetlegesen több évig tartó pereskedést sem akarja a pénzintézet. "Aki együtt akar működni a bankkal a törlesztési gondok kapcsán, annak tudnak valamilyen megoldást találni" - mondta a vezérigazgató-helyettes.

Gresa István közölte: aki részt akar venni az árfolyamrögzített konstrukcióban, annak közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerő nyilatkozatot kell tennie, amelynek 2 példányát be kell nyújtania az OTP-bankfiókba. Az OTP külön díjat nem számít fel a szerződés módosításáért. A közjegyzőnek az okirat elkészítéséért 15-30 ezer forint közötti összeget kell fizetni.

A vezérigazgató-helyettes közölte: az OTP adósmentő programjában a 90 napon túli fizetési késedelemben lévő hiteladósok is részt vehetnek, amennyiben a 90 napon túli hátralékukat egy összegben befizetik az OTP-nek, és így a hátralékot 90 nap alá csökkentik a rögzített árfolyam alkalmazásáig.

Elmondta: mintegy 160 ezer svájci frank alapú lakáskölcsönnel rendelkező ügyfelük van. Úgy számítják, hogy a devizaadósok mintegy 10 százaléka él majd árfolyamrögzítés lehetőségével.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vártnál jobb munkanélküliségi adat Amerikából

Az Egyesült Államokban a múlt héten négyhavi mélypontra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma. Tovább olvasom