Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Segélyplafon: sok még a kérdőjel

Csongrád megye - Nem tudni, miből áll a 47 ezer forintos segélyplafon, amelyet Matolcsy György bejelentett. A juttatások maximuma viszonylag magas, a megyében kapható ellátások ez alatt maradnak.
A hétpontos, nagyjából 400 milliárdos megszorító csomagnak – amelyet pénteken Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentett be – egyik lépése, hogy jövőre bevezetik a segélyplafont. Egyelőre több a kérdés az intézkedés kapcsán, mint amennyi a pontos információ. Az biztosnak látszik, hogy a 47 ezer forintos nettó közmunkabérnél nem lehet magasabb a segély összege. Ebből 8-10 milliárdos megtakarítást remél a kormány.



Megyei kép

Csongrádon a közelében sincs a 47 ezer forintos plafonnak az egy főre jutó, önkormányzattól kapott szociális támogatások összege, mondta Uzsoki Zsuzsanna, a szociális iroda vezetője. A legmagasabb juttatás ott ennél legalább 10 ezer forinttal alacsonyabb. Lencséné Szalontai Mária, a szentesi szociálpolitikai osztály vezetője elmondta: ameddig nem születik jogszabály, és sok a bizonytalanság, nem szeretne nyilatkozni. A makói polgármesteri hivatal hatósági osztályvezetője, Csomor Ágnes azt mondta, amíg nem kerül nyilvánosságra a jogszabály, amely rögzíti, milyen járandóságok tartoznak ebbe a körbe, addig nem tudnak információval szolgálni. – Hódmezővásárhely kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a szociális segélyek, támogatások vagy a szociális jellegű juttatások valóban az arra rászoruló polgárokhoz kerüljenek, és évek óta segély helyett munkalehetőséget biztosít a munkaképes rászorulóknak. Egyetértünk a kormánnyal abban, hogy segélyekkel ne lehessen többet keresni, mint becsületes munkával, ez Vásárhelyen nem is jellemző – mondta Göbl Vilmos, a vásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóreferense.

A szegedi polgármesteri hivatal szociális irodáján jelenleg nem összesítik, ki hányféle és milyen összegű segélyt kap. Novkov Veszelinka irodavezető szerint a változtatás nem kivitelezhetetlen. A jogszabály ismeretében viszonylag rövid idő alatt lehet módosítani a számítógépes lekérdezést. Ehhez viszont tudni kell például, hogy összeadódik-e a havi rendszerességgel folyósított támogatás és az eseti segély. Vagy netán az eseti juttatások átlagát kell-e alapul venni. Nem tudni azt sem, hogy az egyén vagy a család, illetve a háztartás juttatásait kell majd összegezni. Az is bizonytalan, hogy az önkormányzati és a járásokhoz átkerülő segélyeket is figyelni kell-e.

A járásokhoz kerül az ápolási díj, az időskorúak járadéka, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság összege, valamint az alanyi és a normatív közgyógyellátás. Erről a megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatalánál érdeklődtünk, de ott is a törvénymódosításra várnak.
Megírtuk: tavaly Szegeden 1 milliárd 645 millió forint segélyt folyósított a szociális iroda 20-féle jogcímen. Ebből havi ellátásként 442 millió forintot vettek fel az érintettek foglalkoztatáshelyettesítő támogatásként (fht), 162 millió forintot pedig rendszeres szociális segélyként. Évente közel 10 ezer rászoruló ellátásáról gondoskodik a hivatal, az ügyfelek többsége egyfajta segítséget kér, ritka köztük a segélyhalmozó. A munkanélküliek legfeljebb 22 ezer 800 forintos fht-ra vagy havi 1000 és 42 ezer 326 forint közötti rendszeres szociális segélyre jogosultak. Utóbbit a család jövedelmétől függően folyósítják, átlagos összege 25 ezer 650 forint. Például egy egyedülálló, aktív korú munkanélküli szülő, aki gyermeke után emelt összegű családi pótlékot is kap, havonta 22 ezer 800 forint fht-t és közel 6000 forint lakhatási támogatást kap, a gyereket ingyenes étkezés és tankönyv illeti meg. A szülő évente háromszor 5800 forint rendkívüli és évente legfeljebb összesen 35 ezer forint átmeneti segélyt igényelhet. Összességében tehát ez az egyedülálló szülő havonta legfeljebb 33 ezer forint pénzbeli támogatást kaphat. Ehhez képest a 47 ezres segélyplafon viszonylag magas. 

Olvasóink írták

  • 12. team5 2012. október 12. 15:00
    „8. szegedivagyok 2012.10.11. 15:50

    "legtöbb itthon segélyből élőnek felkopna az álla ha nem ebben az országban élne"
    Tévedsz! Én éltem Írországban, ezért tudom, hogy nics igazad. Bár más országokra vetítve lehet.”
  • 11. Szobatigris 2012. október 12. 10:17
    „1. Queenmargareth 2012.10.11. 10:14

    Nem három-négy-öt gyereket kerül sokba nevelni hanem egyet vagy kettőt!”
  • 10. StencilAtya 2012. október 11. 20:31
    „a segélyplafon bevezetése rasszista, gyűlöletkeltő, fasisztoid intézkedés amitől minden jó érzésű roma ember messzemenőkig elhatárolódik. inkább a magyarról húzzanak le még egy bőrt. oszt jónapot. csak a FIDESZ!!!”
  • 9. Queenmargareth 2012. október 11. 19:31
    „semmit, nem várok, csak, hogy újra egészségesként-papíron dolgozhassak.Ez a vágyam.”
  • 8. szegedivagyok 2012. október 11. 15:50
    „6. Queenmargareth 2012.10.11. 14:18

    12 év munkaviszonyra mit szeretnél kapni mégis?az karcsú egy kicsit.ledolgozni persze sok,de nem arról van szó.elvan kényelmesedve a magyar társadalom, tőlünk nyugatabbra nem ilyen bőkezű és meggondolatlan az állam, a vastagabb pénztárcából nem osztanak annyi jogcímen és arányaiban ilyen sok embernek segélyeket.a legtöbb itthon segélyből élőnek felkopna az álla ha nem ebben az országban élne a kényelmes, követelőző hozzáállása miatt.nem kimondottan rád gondolok, úgy általában.”
  • 7. hasasmacska 2012. október 11. 15:21
    „Köszönöm a javítást!”
  • 6. Queenmargareth 2012. október 11. 14:18
    „én nem tudom...12 év aktív bejelentett munkaviszonnyal semmit nem kaptam, kivéve tavaly decemberben Botkáéktól egy táska hideg élelmiszert, de cukor nem volt benne!”
  • 5. papika56 2012. október 11. 13:51
    „Nem alamizsna, segély kell az embereknek ,ha nem MUNKAHELY !!!!normális fizetéssel !!!!
    Csak az kapjon segélyt aki önhibáján kívül lett az !megszünt a munkahelye, beteg lett de nem rokkantosították !!
    Segély CSAK annak járjon aki LEDOLGOZOTT min: 10-20-30 stb évet !!!!!!!
    Aki 1 napot SE dolgozott életében : NE KAPJON 1 ft SE !!!!!!!!!!!
    MÁS :
    cigány szül orba-szájba , 20 éves, van 5 gyereke-5 apától. Munkahely : O nap !!
    Beadja állami gondozásba , és fél év múlva a rokon kiveszi /mama pl. / Az 5 gyerek után KAP családipótlékot !KIEMELTET mert mind az 5 " beteg " , 3 gyerek után már főállású anya + minbért kap
    EZ havonta : többszázezer ft is lehet a fennt említett összes segéllyel együtt !
    Én láttam amikor a postás az utcán előttem fizette ki a cigánynőnek !!!”
  • 4. gedeon 2012. október 11. 11:30
    „3. hasasmacska
    Jogos a felvetésed. Követeljük a helyére a névelőt.”
  • 3. hasasmacska 2012. október 11. 11:14
    „A cím helyesen: segélyplafon: sok még a kérdőjel. Tudom, hogy csak egy "a" betű, de azért ez is számít.”
  • 2. mivan? 2012. október 11. 10:54
    „Ez megint parasztvakítás!! Elenyésző, ha van egyeltalán akinek ennyi segély jár. Én aláírom, hogy felül kell vizsgálni ezt a kérdést, de inkább azokat szűrjék ki aki indokolatlanul veszi föl. Aki bemegy hőbörögni az önkormányzathoz azt 5 meg 10 ezer forinttal befogják a száját... Mert elég sok ilyen pofátlan ember van ám”
  • 1. Queenmargareth 2012. október 11. 10:14
    „hú ez baromi karcsú:(egy egyedülálló anyuka a 22800 ft-hoz kaphat +6000-et+egy kicsit a gyerekre?!Az, hol van 47 eft-hoz?ja, nem magamról írtam.........”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az egykulcsos adó nyertesei 2013-ban is jobban járnak

Aki többet keres, többet kap. Havi 200 ezer fixszel az ember könnyen viccel - a kiskeresetűeknél minden marad a régiben. Tovább olvasom