Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Senki nem születik ügyvezetőnek

Vállalkozás - Magyarországon jellemzően egy-két, míg Nyugat-Európában akár öt-hét generációs családi vállalkozások is működnek. Egy átlagos magyar családi vállalkozás azonban most éli meg az első generációváltást. A szegedi Gellért család megosztotta velünk, hogyan lehet zökkenőmentesen átjutni ezen az időszakon.
Óriási kihívást jelent az első generációváltás egy családi vállalkozás életében. A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület ebben a kérdésben is segíti az érintetteket. Jelenleg 55 családot tömörít, és az FBN-H tagja a családi vállalatok európai  és globális  szervezetének is. Nemzetközi kapcsolatai révén is segíti tagjait, hogy megismerjék a generációváltások évszázados tapasztalatait. Olyan neves, a legtöbbünk számára ismert vállalat, mint a Béres és a legrégebbi magyar családi vállalkozás – jelenleg a hatodik generáció vezeti –, a  Zwack Unicum is tagja a közösségnek. De az Oázis Kertészet, amely az alapító szülők és négy fiuk tulajdonában van, szintén részt vesz ebben a munkában. Az 1987-ben alapított cégnek már 18 áruháza van Magyarországon, kettő  Szlovákiában. Boross Dávid, a vállalat egyik tulajdonosa és egyben marketingigazgatója a peldakep.blog.hu-nak elmondta:  kevés olyan inspiráló munkakör van, ahol a testvéreivel közösen és gyermekeiért tud valaki felelősen dönteni. 

Egy  nem régiben készült felmérés a családi vállalkozások örökítésénél felmerülő sarkalatos kérdéseket vizsgálta. Megállapították, hogy a generációk közötti váltás mindig is potenciális buktatókat jelentett ezeknek a vállalkozásoknak, most viszont különösen, hiszen a baby boom generáció adja át a vezetést az y generációnak. Az előző generációváltás óta a világ teljesen megváltozott, és a változás üteme csak gyorsul a demográfiai átalakulás, az urbanizáció, a klímaváltozás vagy az új technológiák következtében. Senki nem válik ügyvezetővé automatikusan.

A név kötelez 

– Az imént  említett egyesületben mi is tagok vagyunk, ott úgy szoktunk fogalmazni, hogy a szeniorok, azaz a szüleink adják át a vállalkozást a nextgeneknek, vagyis nekünk – magyarázza ifj. Gellért Ákos, a szegedi Naturtex Kft. egyik ügyvezetője. A családi vállalkozás fő profilja a tollal/pehellyel, gyapjúval, műszállal és egyéb természetes és szintetikus anyaggal töltött paplanok és párnák gyártása, forgalmazása. A család tevékenysége szerteágazó, többek között a szegedi Gellért Szabadidőközpont is a tulajdonukban áll. Id. Gellért Ákos folyamatosan, hosszú évek alatt adja át fiainak a cég irányítását. Kíváncsiak voltunk, természetes volt-e, hogy fiai továbbviszik a családi vállalkozást?

– Édesapám erdélyi származású. Ő és az édesanyám sem ismerték édesapjukat, én egyetlen nagymamámat ismertem. Hárman vagyunk fiútestvérek, és az édesapám mindig mondta: „Fiam, ha létrehozol valamit a neved alatt, akkor arra nagyon vigyázz!" Amikor megszülettek a fiaim, még nem tudhattam, hogy továbbviszik-e a vállalkozást, a remény és a lehetőség természetesen megfogalmazódott bennem. Amikor 94-ben létrehoztam a saját nevünk alatt, a fiaimmal közösen az egyik vállalkozásunkat, Ákos még csak 13, Balázs 9 éves volt. Akkor még nem tudhattam, hogy sebészek, biológusok vagy fuvolaművészek szeretnének-e lenni. Ezekben az elhatározásokban is támogattam volna őket, de persze reménykedtem, hátha... Tény, hogy  otthon sokat beszéltem vállalati dolgokról, tulajdonképpen belenőttek – avat be id. Gellért Ákos. Nagyobbik fia, a 33 éves Ákos elmondja: valójában mindig is a reál tárgyakhoz volt tehetsége, egyértelmű volt, hogy gazdasági területen szerez felsőfokú végzettséget. Öccse, a 29 éves Gellért Balázs szintén a vállalkozás ügyvezetője, ugyanezen a vonalon ment tovább.

Már diákmunkát is mindig az édesapjuk által vezetett cégnél vállaltak. Lépésről lépésre nőttek fel a feladathoz, édesapjuk pedig folyamatosan vonja ki magát, mert nagyon elégedett a gyerekeivel:
– Mindent megbeszélnek egymással, de önállóan viszi, ki-ki a maga területét, amely szintén véletlenszerűen és hosszabb távon alakult ki.

Gellért Ákos és fiai, Balázs (balról) és Ákos kedvencükkel, Dexivel. Fotó: Karnok Csaba
Gellért Ákos és fiai, Balázs (balról) és Ákos kedvencükkel, Dexivel. Fotó: Karnok Csaba

Munkamegosztás a családban

– Én a külkereskedelemmel foglalkozom, 42 ország tartozik hozzám, Ákos viszi a belföldet, a pénzügyeket, a beruházást, az eszközöket és a marketinget. Vannak olyan hónapok, amikor egyfolytában úton vagyunk. Előfordul, hogy egyik nap Angliában, a következőn már Milánóban tárgyalunk – világít rá Balázs, aki testvérével tulajdonképpen a mai menedzserek mindennapjait éli.

Számos új ötlettel álltak már elő, amelyeket édesapjuk támogatott, csakúgy, mint édesanyjuk, dr. Gellértné dr. Kovács Marianna, aki bár a vállalat irányításában nem vesz részt, hiszen gyermekorvos, a család férfitagjai az ő segítsége nélkül nem tudnának ilyen szépen helytállni az üzleti életben.

Vállalkozás kölcsönbe

– Szoktak konstruktív vitákat folytatni? – érdeklődünk. – Nagyjából kilenc éve nem volt komoly vita közöttünk. Természetesen előfordul, hogy felforrósodik a levegő, de ez mindössze egy napig tart. Mindenki elmondhatja a véleményét, de mindig az hozza meg a végső döntést a kérdésben, akinek a területéhez tartozik a vitatott kérdés. Máskülönben az alkalmazottak előtt soha nincs nézeteltérés, nagyon fontos, hogy kifelé is egységet alkossunk.  Óriási élmény családi vállalkozásban dolgozni – állapítják meg az ügyvezetők; egészen másképpen, hosszú távra gondolkodnak. Ákos egy nextgeneknek összehozott klubdélutánon hallotta egy ötödig generációs vállalat vezetőjétől azt a kijelentést, hogy a családi vállalatot mindenki csak kölcsönkapja, és legalább olyan vagy még jobb állapotban kell, hogy továbbörökítse a gyermekeire – ez mindannyiuk felelőssége.

46 generációs japán családi vállalkozás

A Houshi Onsen hotel jelenleg a világ első és egyben legrégebbi családi vállalkozása. 1300 évvel ezelőtt 718-ban alapították Japánban, a Hakusan hegyen. Százszobás szállodáját a család buddhista tanításra alakította ki. Jelenleg talán az egész világon példa nélküli, amit eddig az alapító Zengoro család véghezvitt, náluk ugyanis napjainkban a 46. generáció vezeti a családi vállalkozást. A világon 10 legrégebbi vállalkozás abszolút sikeres vezetői között borkereskedő, harangöntő, muranói üvegkészítő és még kézi papírgyártó család is található. Az Egyesült Államok legrégebbi családi cége a cintányérokat gyártó Zildjian – 16 generáció óta.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 millió forintra bírságolták az ALDI-t

Az áruházlánc az egyik akciója során megjelenő reklámjaiban elhallgatta, hogy a hirdetett nyomtatót,… Tovább olvasom