Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Sikerük titka: kitartás, kemény munka, minőség

Csongrád megye - Az év vállalkozója kitüntetést kapta meg idén a Vállalkozók Országos Szövetségétől (VOSZ) Pócsikné Hoffmann Andrea, Barta László, Veszprémi Károly és Dobó József. Hárman közülük 23–25 éve alapított céget vezetnek.
– Azt gondolom, nem a 2014-es munkámért kaptam Az év vállalkozója kitüntetést, hanem azért, amit hosszú évek alatt sikerült elérni, a családommal közösen – mondta Pócsikné Hoffmann Andrea, a Pócsik és Társa Kft. tulajdonosa, üzletvezetője. – Egy vállalkozás sikerét nem lehet egy év tevékenysége alapján lemérni. A férjemmel 25 év alatt elértük, hogy a vásárlók elégedettek, mindig igazuk van, és hogy csak minőségi terméket kapnak.

Andrea férje 1974-ben indította el festő vállalkozását, igaz, akkor még nem vállalkozásnak hívták. A jelenlegi felállás 1989 óta szinte változatlan, a festékbolt is ugyanott található: Újszegeden, a Bérkert utca 99.-ben. Andrea 15 évvel ezelőtt csatlakozott a vállalkozáshoz, a kft.-ben az egyik ügyvezető. A cég folyamatosan bővítette tevékenységét az építőiparban, valamint újabb boltokat hozott létre a szerbiai Zentán és Szabadkán. A két országban 22 főt alkalmaznak.

– Május 4-én volt 25 éve, hogy az Algyői Halászcsárdát üzemeltetem – kezdte el a történetét Barta László egyéni vállalkozó. – Üzletvezetőként „szerző-désbe" vettem ki az éttermet az akkori tulajdonostól, a Dél-Tisza menti Áfésztól. Mára a csárdának országos híre lett, aki Szegedre jön, és jó halászlét akar enni, az kilátogat hozzánk.

1989-ben, amikor Barta László, a szegedi Kék Csillag akkori üzletvezető-helyettese először gurult ki a Zsigulijával Algyőre, hogy megnézze a helyet, amelyet kínáltak neki, megijedt az üresen kongó, sötétbarna lambériás falusi kocsmától. Ahhoz, hogy igényes étteremmé és híres halászcsárdává fejlessze, türelem, idő és kemény munka kellett. Negyedszáza 4-en indultak, ma több mint 30-an dolgoznak nála. – Valamennyien Marika néni, Biacsi Andrásné kötényéből bújtunk ki, akit a régiek közül maradásra bírtam, és aki megtanított halászlét főzni.

Az év vállalkozói: Veszprémi Károly, Pócsikné Hoffmann Andrea és Barta László .  Fotók: Karnok Csaba
Az év vállalkozói: Veszprémi Károly, Pócsikné Hoffmann Andrea és Barta László . Fotók: Karnok Csaba

– Arra vagyok büszke, hogy az 1991-ben alapított cégem, a Veszprémi Autószalon ma is működik, ráadásul ugyanazon a helyen – magyarázta Veszprémi Károly, a Veszprémi Autószalon tulajdonosa. – Azok közül az autókereskedők közül, akikkel együtt kezdtünk, már csak én maradtam mint utolsó mohikán. Azért, mert mindig is vevőcentrikus voltam.

Veszprémi Károly felidézte: japán starthitellel alapította a feleségével közös vállalkozást, nagyon nehezek voltak az első évek, de aztán beindult a gazdaság, és vele együtt a cég is. A 2008-as pénzügyi válság azonban őket is elérte: az esés az előző éves forgalomhoz képest 80–85 százalékos volt. Mostanra jutottak el odáig, hogy megint „lépegethetnek" előre. Új- és használtautó-értékesítéssel, szervizzel, alkatrész-kereskedelemmel, vizsgáztatással egyaránt foglalkozik az összesen 10 főből álló csapat.

Dobó József is a díjazottak között

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől, a VOSZ-tól Dobó József, a „Roncs" Autó- és Alkatrész Kereskedelmi Kft. tulajdonosa is Az év vállalkozója kitüntetést vett át Budapesten. Azért nem vett részt a többiekkel közös fotózáson, mert pont a beszélgetés idején egészséges fiúgyermeke született. – A miénk is egy 24 éves cég, én 10 évvel ezelőtt vettem át a vezetését édesapámtól. Ugyanabban az évben költöztünk át a régi helyünkről a Kollégium út 8. szám alá, egy 3,5 hektáros területre – mondta Dobó József. – Korábban is a vállalkozásban dolgoztam, ebben nőttem fel: nincs megállás, követjük az autóipar folyamatos megújulását. A válságban is szinten tudtuk magunkat tartani, sikerült megőrizni a 10–15 alkalmazott munkahelyét.

Fotó: DM
Fotó: DM

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emelkedett a sertések száma

Már látszanak a kormány 2012-ben meghirdetett sertésstratégiájának első eredményei. Tovább olvasom