Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 14°C | 27°C Még több cikk.

Sors László: át kellene alakítani az unió áfarendszerét

A NAV bűnügyi elnökhelyettese a Népszabadság hétfői számában elmondta: a fordított áfa bevezetése csak rövid távon jelent érdemi megoldást, az EU ezt csak egy-két évre engedélyezi.
Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese szerint az Európai Unió áfarendszerének gyökeres átalakítása nélkül nem lehet erőteljesen visszaszorítani a bűnszervezetek által ipari méretekben űzött adócsalást.

Sors László a Népszabadság hétfői számában elmondta: a fordított áfa bevezetése - amellyel egyebek között a hús- és gabonaipart fenyegető csalásokat igyekszik visszaszorítani a kormány - csak rövid távon jelent érdemi megoldást, az EU ezt csak egy-két évre engedélyezi az adott tagállam által kért termékekre.

A bűnügyi elnökhelyettes szerint valamilyen formában jogilag is felelőssé kellene tenni a kereskedőket azért, ha nyilvánvalóan piaci érték alatti áron vásárolnak. Ilyen ár ugyanis kevés kivételtől eltekintve csak úgy érhető el, ha a beszállító elcsalja a terméke vagy szolgáltatása után fizetendő közterheket.

A pénzügyi bűncselekmények száma és elkövetési értéke a tavalyi szinthez képest szinte változatlan, még úgy is, hogy egy januártól hatályos törvénymódosítás miatt már nem számít bűncselekménynek, ha valaki a felszámolás alatt álló cége iratait nem adja át a felszámolónak; emiatt rögtön 2909 ügytől szabadultak meg a pénzügyi nyomozók - ismertette Sors László.

Az év végére várhatóan tízezerhez közelítő számú bűnügyből 27 százalékot az úgynevezett költségvetési csalások tesznek ki, egyötöd részt a szerzői jogok megsértése, 15 százalékot a megmaradt számviteli bűncselekmények, egytizedet a csődbűncselekmények adnak. Az elkövetési érték alapján a költségvetési csalások dominálnak, ezek teszik ki a 115 milliárd forintos elkövetési érték 82 százalékát.

A NAV bűnügyi szolgálata két éve még a bűncselekményekkel okozott kár alig több mint tizedét tudta biztosítani, tavaly már 14 százalékát, 2012-es 24 százalékos kármegtérítési mutatójuk pedig már az európai élvonalba sorolja őket - írja a Népszabadság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beváltotta az előzetes reményeket a Balatoni Korona

A Balatonnál főleg szállodákban és strandokon lehet a helyi fizetőeszközt használni. Tovább olvasom