Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Széll 2.0: mindenki többet fizet

Kiszámoltuk, hogy egy négyfős család mennyi telefon-, tranzakciós és biztosítási adót fog befizetni a költségvetésnek. A három tétel együtt évente összesen 28–43 ezer forint.
Percenként két forintos telefonadó
Már idén júliustól fizetjük a Nemzeti Reform Programban meghirdetett telefonadót; minden megkezdett perc és elküldött SMS/MMS után két forintot. A kormány tervei szerint a költségvetésnek a fogyasztási adóból idén harminc-, jövőre pedig már ötvenkétmilliárd forintos bevétele lesz. Mekkora teher lesz ez egy családnak? A KSH adataiból kiderül, a mobilon átlagosan 1,9, vezetéseken alkalmanként 3,4 percet beszélünk.

Jacob Gábor montázsa
Jacob Gábor montázsa

Azt is megtudtuk, hogy egy vonalas telefonáló 166 percet beszél havonta, a mobil-előfizetéseknél 161 perc/hónap a forgalom. Átlagos, képzeletbeli 4 fős családunkban három mobiltelefont használnak, a két szülő és a középiskolás lány mellett a legkisebb általános iskolásnak még nem vásároltak készüléket. Vezetékes telefont a nagymama miatt tartanak, aki nem bízik a zsinór nélküli eszközökben. Eddig egymás között ingyen beszéltek.

Új lyukak a nadrágszíjon

A bejelentett Széll Kálmán Tervet hívhatjuk reformnak, megszorításnak, költségvetési kiigazításnak vagy éppen konvergencia- programnak. A rendszer nem új keletű: a sorozatot 2006-ban a Gyurcsány-kormány munkát terhelő adók és járulékok emelésével, oktatási, egészségügyi kiadások mérséklésével kezdte. 2008-ban eltörölték a 13. havi juttatásokat, emelték az adókat. 2010-ben az Orbán-kormány bevezette a válságadókat, 2011-ben jövedéki adót emelt. 2012-ben megszüntette az adójóváírást, újra emelte a jövedéki adót, kötelezően felemelte a minimálbért, miközben rekordszintre ugrott az áfa is. A sort idén a telefon-, 2013-tól a csekk-, a tranzakciós és a biztosítási adó folytatja.

Számításaink szerint az új adók miatt mobilonként és havonta 332 forinttal nő a háztartás kiadása, a vezetékes telefon ehhez még hozzátesz további 322 forintot. A három mobil- és egy vezetékes telefon adója havonta 1318, évente pedig több mint 15 ezer forinttal terheli a családi költségvetést.

Biztosítási adó – lakás, casco után is
A kormány még tavaly bevezette a kötelező biztosításokat terhelő harminc százalékos baleseti adót. A sort 2013-tól a casco, a lakás- és más vagyonbiztosítások adóztatása folytatja, viszont adómentes marad az életbiztosítás. A Széll Kálmán Terv 2.0 című kormányzati dokumentum szerint a vagyoni és balesetbiztosítások esetében tíz százalékos, a casco biztosítások esetében 15 százalékos kulcsot határoznak meg. A kivetett terhekből a baleseti adóval együtt 47 milliárd forintos bevételre számítanak.

Egy átlagos család lakás-, kötelező, ritkább esetben casco biztosítással is rendelkezik. Egy 50 négyzetméteres lakás éves biztosítási díja – az egyik online biztosítási alkusz adatai alapján – 8–13 ezer forint közötti. A kormány tíz százalékos tehernövelése évente 800–1300 forintot többletkiadást jelent. Új ügyfélként cascót, egy tíz éves 1,6-os benzines autóra harminc évesen 42–114 ezer forint közötti éves díjért köthetünk. A kormány 15 százalékos adóval terheli ezt a biztosítást is, cascós kiadásaink szolgáltatótól függően évente 6,3–17 ezer forinttal nőnek.

Sárgacsekk-adó
Ma Magyarországon 8 millió embernek van saját bankszámlája a Magyar Nemzeti Bank tavaly novemberi adatai szerint. Mintegy 7,5 millió betéti kártyát számoltak össze, s a mintegy négymillió magyar háztartás mindegyikébe visz havonta néhány sárga csekket a postás.

Nemcsak a számlát kell kiegyenílteni jövő januártól, hanem azért is fizetünk majd – hogy fizetünk. Fotó: Segesvári Csaba
Nemcsak a számlát kell kiegyenílteni jövő januártól, hanem azért is fizetünk majd – hogy fizetünk. Fotó: Segesvári Csaba

A pénzügyi tranzakciók megadóztatása tehát gyakorlatilag kikerülhetetlen. Az 1 ezrelékes adót mindenki megfizeti majd 2013. január 1-jétől, amikor megkapja a fizetését, amikor a számlájáról készpénzt vesz fel egy bankfiókban vagy egy automatánál, elutal bizonyos összegeket, hogy a rezsiszámláit kiegyenlítse, befizeti a sárga csekkjeit vagy használja a netbanki szolgáltatásokat, és üzletben vásárol a bankkártyájával.

Háromszoros jövedékiadó-emelés

A kormány tavaly novemberben első lépcsőben hét százalékkal emelte a cigaretta jövedéki adóját. 2012 februárjában újabb, dobozonkénti 50–60 forintos drágulást hozott az adóemelés. Júliustól folytatódik az emelés: 30–40 forinttal fog többe kerülni egy doboz füstölnivaló.

Kiszámoltuk: átlagos magyar családunk a három mobilszámlával, továbbá a szokásos víz-, gáz- (vagy távhő-), villany-, lakásbiztosítás-, casco- és  kábeltévészámlával (kombinálva az internettel és a vezetékes telefonnal) minimum kilenc befizetést, átutalást kezdeményez egy hónapban. Ha a négy vasárnapot levonjuk a napok számából, 26-szor vásárol élelmiszert kártyával, legalább 4-szer vesz fel készpénzt, minimum kétszer küld másnak interneten valamekkora összeget, és tízszer vásárol mást: cipőt, ruhát, bútordarabot. Összesen ötvenegy az úgynevezett tranzakciók száma.

De igazából nem is ezen van a hangsúly, ezzel a számmal csak azt próbáltuk szemléltetni, hogy a kevéske jövedelem is hányfelé szakadhat internetes bankolással és bankkártyás fizetéssel. Az új adónem ugyanis a forgalmat adóztatja meg: aki például csak 100 ezer forintot mozgat meg egy hónapban, az 100 forintot ad az államnak havonta, de ha 300 ezer forintot forgat meg, akkor már 300 forint a sarc.

Jóval többet fizet a család abban az esetben, ha rászokott a tudatos, ésszerű bankolásra: vagyis minden számláját banki átutalással, az interneten rendezi, ahol csak lehet, bankkártyával fizet, viszont saját biztonsága érdekében mindegyik művelet után SMS-értesítést is kap a bankjától. Ezt a két felnőttet az új adó érezhetően jobban sújtja majd: a havi tizenegy átutalás, négy készpénzfelvétel, harminchat kártyás vásárlás akár 500–800 forintra rúghat jövőre. Így évente 6–10 ezer forintot adózunk.

Olvasóink írták

126 hozzászólás
  • 126. bambinaXX 2012. április 26. 22:19
    „lukrécia! örülök, h te tudod dekódolni :) de
    miért nem emaileztek? egyszerűbb, s engem akár ki is hagyhatnátok..
    most meglettek az ékezeteid!”
  • 125. lukrecia 2012. április 26. 18:06
    „hahaha egy titkosirás alfaját alkalmazza , melyben elrejti a bizalmas információ rejtjelezett értelmét.
    Ezzel az alapszöveg néha kissé értelmetlenné válik : )),, ellenben az üzenet valakihez odatalál.
    Na ezt fejtsd meg kisokos.”
  • 124. bambinaXX 2012. április 26. 13:32
    „123. hahaha! szoktál te értelmezve is olvasni?? még véletlenül sem egyezik..
    De ki az a Laci??

    lukrécia - egyek vagyunk!!! :DD”
  • 123. hahaha62 2012. április 26. 08:55
    „106.bambinaXX 2012.04.25. 17:15

    112.lukrecia 2012.04.25. 19:52

    TUDOM-VÉLETLEN-HOGY UGYANAZT-ÚGYANÚGY ÍRJA A KÉT NICK!!!!!hangnem-írásmód-szóhasználat-stb.”
  • 122. egyszegedi 2012. április 26. 05:13
    „A TV az előző Orbán érában már meg volt adóztatva.”
  • 121. bambinaXX 2012. április 26. 04:25
    „119. ezt én is fájlalom.. és tartok attól, h külföldiek felvásárolják még a (megmaradt) földeket is.
    116. - én sem helyeslek sokmindent, amit ´98-02 között tettek, de jobb helyzetben voltunk 10 éve, mint most.. nos, ez nem nekik köszönhető.
    Anno mindenki szidta Bokrost, pedig nélküle már a ´90-es években államcsőd lehetett volna.. olyan nincs, h egy ország el van adósodva (már a ´70-es évek óta), vezetői privatizáltak amit bírtak(ebben a Fidesz is keményen benne volt!!) -most kiszolgáltatott sok téren, de képes adót csökkenteni és mindenféle kedvezményt (koreng.nyugdíj, utazási, segíly, álroki...) megtartani. Populista politikusaink persze ígérnek hetet-havat és sokan elhiszik, h a megoldás a hitel felvétele újra és újra.. másutt is írtam: nem véletlen, h a fiatalok között egyre népszerű a Jobbik: elegük van a többiből.. és abból, h nincs jövőképük. Nagy változás akkor várható, ha az MSZP régi politikusai és szavazóbázisa kihal.”
  • 120. lacipapa68 2012. április 26. 02:07
    „Nem tudom megérteni, hogy mi a bonyolult ebben a mai magyar valóságban. Szét kell lopni az országot, aztán az EU-ra, IMF-re és a multikra kell kenni az egészet. A pórnép meg nyugodtan ballibsizze és fityiszezze egymást. Oszd meg és uralkodj!”
  • 119. Queenmargareth 2012. április 25. 20:47
    „118:én értelek és igazad van, de ahhoz, hogy újra termékeink legyenek, amit 22 év alatt tönkretettek, sajnos 50 év is kevés:(”
  • 118. Francois 2012. április 25. 20:35
    „Tisztelt:115. Queenmargareth
    Nem vágod, nincs semmi multi utálat! Azt szerettem volna kifejteni hogy nincs magyar termékünk! Ennyi! Mellékesen: "Tehát ha jól értem: Dolgozok, kapok fizetést, ebből befizetem a személyi jövedelemadóm és a járulékaim. Ezen kívül majd fizetem a tranzakciós adót is. Aztán elmegyek az automatához leveszem a fizetésem, és fizetek egy újabb tranzakciós adót. Bemegyek a boltba vásárolok, befizetem ezek után a forgalmi adót. Ja, meg a csipsz adót...... már ...majdnem el is felejtettem. Teszem azt autóval megyek, akkor kell tankolni is, tehát befizetem a literenkénti 170 forintos jövedéki adót, és azt az áfát amit a jövedéki adóval megdobott nettó benzin ár után fizetek. Ergó adózok az adó után... Valamint befizetem a súlyadót, meg a baleseti adóval terhelt kötelezőmet. Mondjuk modern ember vagyok telefonálok, internetezek, majd hónap elteltével megjön a csekk, amit ugye a telefon -és internet adóval terhelnek, és mikor a postán befizetem a csekket, még akkor is fizetem a tranzakciós adót. Miért érzem úgy, hogy át vagyok <moderálva>va?”
  • 117. booo 2012. április 25. 20:35
    „És az emberek mint a birka, tűrik ezt!
    Köszönöm azoknak ezt, akik erre a bandára szavaztak!
    Szerintem nekik duplájára kellene emelni, vagy fizessék ők !”
  • 116. Queenmargareth 2012. április 25. 20:30
    „És kedves Kazikázmér:
    a nagy jobboldal bizonyíthatott volna 98-2002-ig illetve a bal:) oldal balsikereit rohadtul megakadályozhatták volna, tehát 12 év semmittevés, amit egy év alatt akar behozni és örüljünk neki?!
    De, ha beszólt volna 2002-2010-ig ők is elestek volna a zsíros bödöntől.
    Olyan álságos az egész!!!És ezt éltetitek, komolyan?”
  • 115. Queenmargareth 2012. április 25. 20:26
    „ez a multi utálat már akkora marhaság!Ők legalább fizetnek normálisan a dolgozóiknak. Mutassatok egy!!!magyar céget, aki megfizeti dolgozóit. Szegeden talán egy van.........”
  • 114. Francois 2012. április 25. 20:02
    „T:110. azigazitrebitsch
    Nem vitatkozni akarok veled, de nekünk magyaroknak nincs eladó cuccccunk, esetleg az amit gyártunk a multiknak! De az nem a mienk és nem magyar termék! Milyen piacunk van, ami a sajátunk és milliárdokat hozna! Gázunk is van , ez a sok bal <moderálva> akik tönkre tették az országot! :P :D”
  • 113. azigazitrebitsch 2012. április 25. 19:55
    „Hohó,ma röppent fel a hír,hogy a TV is meg lesz adóztatva !
    (és ez nem rémhír)”
  • 112. lukrecia 2012. április 25. 19:52
    „A Gorogok a luzerok kicsit lazongtak es rogton tomni kezdte belejuk az EU a milliardokat.
    Mi meg teljesiteni akarunk :)) legalabb is ez a duma a megszoritasokra. Aztan senki sem tudja hanyadan allunk az adossag visszafizetesevel. Csak fizetunk, mert igy szoktuk meg. Egyik kormany felveszi a hiteleket, a masik meg visszafizet cimszoval megszorit.
    A magyar meg jambor fajta , tur es fizet, vagy megnoveli a kozlekedesi szembol utkozos balesetek szamat.
    Nincs masik megoldas???”
  • 111. kalkutta 2012. április 25. 19:40
    „<moderálva> anyátok.”
  • 110. azigazitrebitsch 2012. április 25. 19:26
    „104. Francois 2012.04.25. 16:05
    Igazad van,megtermelt ,eladni való cuccunk nincs!!??
    Olajunk,gázunk,energiánk,alapanyagunk,egyszóval mindenünk van dögivel,tehát venni semmit sem kell,így aztán nem tudnak velünk ki<moderálva>.
    Előre elvtársak!”
  • 109. X_Y 2012. április 25. 18:43
    „Jó ez a sok adó, lesz pénz a felcsúti focistadionra...”
  • 108. gedeon 2012. április 25. 18:42
    „Várható adófajták 2012-ben:

    Tévénézőknek: híradó,
    Hóembereknek: olvadó,
    Alvóknak: szunnyadó,
    Kövéreknek: pukkadó,
    Hívőknek: hálaadó,
    Virágosoknak: hervadó,
    Hazugoknak: tagadó,
    Gyáváknak: szaladó,
    Bulizóknak: vigadó,
    Ellenfeleknek: támadó,
    Tartozóknak: megadó,
    Kamaszoknak: lázadó,
    Tanulóknak: haladó.”
  • 107. Qllancs 2012. április 25. 18:14
    „Vajon MIÉRT törölték el a 98 % --adót --mert ugye a mostani képviselők --fele megy, már kissebb lesz a parlament, a kirugott képviselők ..meg sok-sok millió ft --végkielígítést kapnak --ami most 98 % adó terheli --de. jan tól csak 16 % . MENNYI milliárd marad meg a saját zsebükben !!!!!
    EZT is maguknak hozták meg !!!!!!”
126 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább erősödött a forint: 293 az euró

A svájci frank péntek este 244,53 forintot ért a délutáni 247,03 forintot követően. Tovább olvasom