Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Szénási Róbert ma is kisiparosnak tartja magát

A Délmagyarország és a Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Presztízs Díját 8 kategóriában osztottuk ki idén Csongrád megye vállalkozásai és üzletemberei között. Az elkövetkező hetekben sorra bemutatjuk a díjazottakat. Elsőként Szénási Róbert karosszériajavító mestert, aki idén Az év kisvállalkozása kategóriában Presztízs díjat kapott.
Nemcsak Szegeden, hanem az egész országban jól ismerik Szénási Róbert karosszériajavító és -fényező mester nevét. A 40 éve a szakmában dolgozó vállalkozó ugyanis az országos kamarai mestervizsga-bizottság elnöke, sőt: a mestervizsga-bizottságok elnökeinek is a szakmai vezetője. Az országban egyedüliként vette át Az évtized karosszériajavítója szakmai kitüntetést 1990 és 2000 között végzett színvonalas munkájáért, a kamarától pedig megkapta a Csongrád Megye Gazdaságáért díjat is.

Amikor a Presztízs-gálán meghatódva átvette a díjat, azt mondta, a legtehetségesebb autóversenyző se lehetne nyertes, ha nem állna mögötte egy csapat: a családja, a munkatársai, a kollégái, a barátai. Egy héttel az eseményt követően ehhez hozzátette, azért örült az elismerésnek, mert egy kisvállalkozó munkája nem olyan látványos, mint a nagyvállalatoké, az ő kitüntetésük az emberek, az emberi kapcsolatok megbecsülését is jelenti. Különben ma is inkább kisiparosnak, mint vállalkozónak mondja magát: szerinte magasabb a kisiparosság társadalmi presztízse.

Szénási Róbert Kóti Zoltántól, lapunk kiadóigazgatójától vette át az elismerést. Fotó: Karnok Csaba
Szénási Róbert Kóti Zoltántól, lapunk kiadóigazgatójától vette át az elismerést.
Fotó: Karnok Csaba

Fia viszi majd tovább a Szénási Műhelyt, aki már most a helyettese, és aki a családi tradíciókat is ápolni fogja. Az 56 éves Szénási Róbertnek ugyanis anyai nagyapja az a siketnéma Koós József, aki járműgyártó és -javító mester volt az 50-es évektől. Amikor a minisztériumi autók összetörtek, őt vitték Szegedről Budapestre, hogy megjavítsa az étékes járműveket. Ő készítette el Magyarországon az első alumínium motorcsónakot és rajzolta meg a farmotoros Ikarust.

Az autó iránti vonzalmat és a szakma szeretetét neki köszönheti Szénási Róbert: 1972-ben Tápén önálló kisiparosként meg is nyitotta első műhelyét. Ma Petőfitelepen 3 alkalmazottal és 3-4 szakmunkástanulóval javítja a törött autókat.

Díjak, díjazottak

A Pályázati Különdíjat az Aquaplus Kútfúró, Kútjavító és Vízépítő Kft., az Arany Levél Díjat a Makó-Térségi Víziközmű Kft., az Üzleti Innovációs Díjat a Hedz Magyarország Kft., az E-díjat az iKron-Inca-Monguz Kft. nyerte el. Az év kisvállalkozása Szénási Róbert egyéni vállalkozó, Az év középvállalkozása az Exicom Rendszerház Kft, Az év vállalkozása a Csomiép Kft. Az év üzletembere díjat Holman Endre és Holman János, a Generál Média Kft. ügyvezető igazgatói vehették át.

Olvasóink írták

  • 1. hoghog 2010. január 06. 13:07
    „Láttátok az ipse honlapját? http://www.szenasimuhely.hu/ Olyan mintha egy kétéves csinálta volna....
    Lehet hogy jo szakember de ezzel le égeti a cégét.

    Amugy jó volna ha minden csongrád megyei kis meg nagyvállalkozás kaphatna figyelmet mert nagyon sok jó van közöttük és végre nem mondanák, hogy hiába jött idáig az autópálya nincs élet...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csönget az ügynök, és olcsóbb gázt ígér

Váltogathatnák az emberek a gázszolgáltatójukat, ha olcsóbb tarifát szeretnének. Noha a művelet egyszerű, mégsem olyan gyakori az át- és visszalépés, mint a mobiltelefonozás világában. Tovább olvasom