Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Szeptemberben folytatódik az EU Élelmiszersegély Program

Az Európai Unió által finanszírozott Élelmiszersegély Programot Magyarországon a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hajtja végre. Az uniós forrásból előállított élelmiszereket az MVH-val szerződött segélyszervezetek adják oda a rászorulóknak.
A program koordinálását végző MVH-val szerződésben álló 4 segélyszervezet, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Katolikus Karitász, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az EU döntése alapján tejtermékek kiosztását kezdte el még márciusban a nehéz körülmények között élőknek.

A program keretében azokat kisnyugdíjasokat és a létminimum közelében élőket tekintik rászorulóknak, akiknek a jövedelme a KSH létminimum szintjén van. A szeptemberi akciók során már gabona alapú termékeket is kiosztanak a rászorulóknak, de főként tésztát, lisztet, háztartási kekszet, kristálycukrot, UHT-tejet és kakaót adnak. A termékek nem igényelnek hűtést, több hónapig is eltarthatók.

Az élelmiszereket előállító vállalkozásokat az MVH közbeszerzési eljárásban választotta ki. Az MVH a jelentkező cégekkel szemben a közbeszerzési eljárásoknál szokásos feltételeken kívül (például ne legyen köztartozása) nem állított fel speciális elvárásokat, ezért a mikro-, kis és középvállalkozások is jelentkezhettek: több mint 20 cég nyújtott be pályázatot.

A csomagoláson fel kell tüntetni az Európai Uniós támogatás feliratot, valamint előírás, hogy az élelmiszereket meghatározott ütemben szállítsák be a segélyszervezetek raktáraiba. Az MVH szigorú laboratóriumi minőségi ellenőrzések keretében vizsgálja a termékeket.

A program a 3. fordulójában, decemberben, karácsony előtt osztanak majd élelmiszer csaomagokat – a kapcsolódó közbeszerzési eljárás jelenleg is folyamatban van.

A 2012-ben kiosztott élelmiszerekért az EU döntése alapján Magyarország 9,75 millió euróval és 1806 tonna intervenciós sovány tejporral fizetheti ki a közbeszerzési eljárásban nyertes vállalkozókat. A tervek szerint a rászorulók idén több mint 10 ezer tonna élelmiszert kaphatnak.

Az élelmiszerek kiosztásában az önkormányzatok is jelentős munkát vállalnak: több mint 2200 településen közel 1 millió emberhez jutnak el az EU élelmiszeradományai. A 2006-os indulás óta jelentős fejlesztésen átesett program fő célja idén is az, hogy minél több nehéz helyzetben élő emberhez juthasson el az Unió által finanszírozott élelmiszer.

Olvasóink írták

  • 1. hoppárézimi 2012. augusztus 24. 14:15
    „Hol tartják nyilván a jövedelmeket? Mert én még soha az életben nem kaptam ilyen segélyt, pedig évek óta a létminimum alatt van a járadékom, és bizony, jól jönne :-(((”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jövőben három évre szól az őstermelői igazolvány betétlapja is

A kormány elfogadta a Vidékfejlesztési Minisztérium előterjesztését, amely egyszerűsíti az… Tovább olvasom