Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

SZTE: segíteni a hátrányt szenvedőket

Szeged - A 2011-es Presztízs díjakat az elismerés mecénásai nyújtották át az általuk jelölt vállalkozásnak a november 17-én megrendezett gálán. Az év vállalkozása Presztízs díjat Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolatok rektorhelyettese adta át.
Pál József
Pál József.
Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese: – Oktatási és tudományos intézmény a Szegedi Tudományegyetem, azonban benne él a magyar valóságban, s így mecénásként segíti azokat a cégeket, amelyek tevékenységét fontosnak tartja. E cégek egy része az egyetem kutatási céljainak megvalósítása miatt jelentős, másik része humánus, emberi szempontból kiemelkedő vállalkozás. A szegedi egyetem a Lapcom Kft. által kezdeményezett Presztízs díj idei ünnepségén ki kívánta fejezni elismerését a Szegedi SZEFO Zrt.-nek azért, mert oly sokat tesz a megváltozott munkaképességű emberekért. Az SZTE két kara szakmai kapcsolatokat is kialakított a SZEFO Zrt.-vel. Az SZTE Általános Orvostudományi Kara mellett a Bölcsészettudományi Kar nyelvészeti doktori iskolája vállal olyan feladatokat, amelyekkel segíti a fogyatékkal élő emberek visszatalálását a munkahelyre. A különösen hátrányt szenvedők segítése küldetése a szegedi universitasnak még akkor is, ha a gazdasági világválság idején maga is anyagi nehézségekkel küszködik. A SZEFO Zrt. kiválasztása számomra személyes öröm is, mert e céget feleségem nagybátyja, idős Jáksó László alapította, aki születésétől látássérült emberként jól ismerte azokat a nehézségeket, amelyeket le kellett küzdenie ahhoz, hogy mindezek ellenére kitűnő jogász, kitűnő vállalatigazgató, kitűnő zenész lehessen. Ezért az általa létrehozott cég mai vezetőjének az SZTE elismerését rektorhelyettesként átadni számomra külön is öröm volt. A Presztízs díjhoz kötődő mecenatúrával a Szegedi Tudományegyetem mint nagy presztízzsel rendelkező cég szakmai és humánus oldalról is érzékelteti a régióban betöltött vezető szerepét, amikor bátorítja a helyi vállalkozásokat. Így is kifejezi nagyrabecsülését azoknak, akik szintén nagyot akarnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

450 alkalmazottat küld el az Erste Bank: fiókokat is bezárnak

A jövő év első hónapjaiban dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 alkalmazottól válik meg az… Tovább olvasom