Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Támogatások gazdáknak

Ma éjfélig kell adatszolgáltatási kötelezettségüket teljesíteniük azoknak a gazdáknak, akik agrártámogatást kaptak – a határidőt meghosszabbította az MVH.
A kötelezettség kiterjed minden, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és Halászati Operatív Program (HOP) keretében meghirdetett támogatási formára, és csak elektronikusan nyújtható be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalba. Eddig az érintett gazdálkodók mintegy 74 százaléka teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét, azonban annak a 10 ezer gazdálkodónak, akik még nem töltötték ki a felületet már csak egy napjuk maradt erre. Az e-monitoring benyújtása összesen 38 ezer termelőt érint és a korábbi évekhez hasonlóan interneten, ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet teljesíteni.

Március 31-éig még lehet kérni támogatást borászati gépek és technológiai berendezések beszerzéséhez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a vásárolt gépek nettó értékének 30 százaléka, míg nagyvállalatoknál annak 20 százaléka. Az igényelt támogatás összegének meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több mint 400 millió. A 2010–2011-es borpiaci év keretösszege mintegy 2 milliárd forint, amelyből a még rendelkezésre álló forrás 1,8 milliárd.

Támogatást a hivatal honlapján (www.mvh.gov.hu) közzétett borászati gépkatalógusban szereplő gépekre lehet igényelni. Egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ez azonban több gépre is vonatkozhat, de csak olyanokra, amelyeket 2010. szeptember 25-ét követően vásároltak.

Az MVH kommunikációs irodája arról is tájékoztatja a gazdákat, hogy 2011-ben az úgynevezett egységes kérelmet háromféleképpen lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz: amennyiben az ügyfél rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, akkor saját ügyfélkapuján keresztül, amennyiben nem, technikai közreműködő vagy meghatalmazott útján.

Olvasóink írták

  • 2. mező74 2011. március 18. 09:51
    „LukSzusz!

    Nagyon okos vagy,most remélem,hogy büszke is vagy magadra ezzel a beszólásoddal!
    Nem kell általánosságban beszélni,mert igen is vannak olyan gazdák,akik becsületesen megművelik a földet,támogatást meg esetleg az olyanok miatt nem kapnak,akik csak elszaladnak a tárcsával a földjeiken,vagy azt sem tudják,hogy hol van a földjük,mert ki van évekre adva,de természetesen a támogatást felveszik érte,pedig a támogatás annak jár,aki a földet megműveli!!”
  • 1. LukSzusz 2011. március 18. 08:16
    „Elnézést,az ipart,építőipart mikor támogatják így?
    Szegény "gazdák"már csak támogatást kapnak,kapálni nem is kell,némelyi néha megtárcsázza a földjét hogy a műholdat átverje,már küldik is a földalapú támogatást,lehet sírni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elismerések a NAV-nál

Csongrád megye - Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a NAV… Tovább olvasom