Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Tartja magát a forint, 293 az euró

Bizakodó befektetői hangulatban erősödésnek indult a forint csütörtökön, korrigálva előző napi jelentős veszteségét.
18 óra

Alig változott a forint árfolyama csütörtökön kora estére az euróhoz és a frankhoz képest a délutáni jegyzéshez viszonyítva a bankközi devizapiacon. Napközben erősödött a magyar fizetőeszköz korrigálva előző napi jelentős veszteségét.

Röviddel 18 óra előtt 293,28 forinton, délután négykor 293,05 forinton állt a közös pénz.

A svájci frank 243,28 forintot ért a délutáni 243,20 forinttal szemben.

Egy dollárért 221,24 forintot adtak csütörtökön estefelé, nagyjából ugyanannyit, mint délután, és alig változott a jen árfolyama is, 2,7159 forint volt a jegyzése.

Az euró erősödött a dollárhoz képest, miután görög kormányzati források arról számoltak be csütörtökön délután, hogy a magánhitelezői kötvénycsere-programhoz a hitelezőknek már több mint 75 százaléka csatlakozott.

17 óra

Tartotta árfolyamát a forint csütörtökön napközben elsősorban a pozitív nemzetközi hangulat miatt erősödött a forint, az eurót 293 forint közelében jegyezték, délutánra azonban 294 forintra emelkedett az euró árfolyama, vélhetően az Európai Központi Bank (EKB) borúlátóbb prognózisának hatására.

Erősödéssel indult a kereskedés csütörtökön a görög adósságcsere sikeres végrehajtásának reményében. Kereskedők szerint pozitívan hatott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter csütörtöki kijelentése is, miszerint Magyarország célja a mielőbbi EU-IMF megállapodás és nincs "B" terv, valamint Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, amelyben megerősítette: Magyarország kinyilvánította tárgyalási szándékát, előkészítette a főtárgyaló pozícióját, és a jegybankkal kapcsolatos kérdéseket is rendezte.

Délutánra azonban az EKB-prognózisra enyhén gyengülni kezdett az euró és vele párhuzamosan a forint is.

Az EKB némileg visszafogta az euróövezet gazdasági teljesítményével kapcsolatos korábbi várakozását az idei és a jövő évre, miközben magasabb inflációt jósol az eddig becsültnél.

Az eurót csütörtökön délután 293,70 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a szerda esti 296,22 forint után.

A svájci frank délután 243,70 forint volt az előző délutáni 245,63 forinttal szemben. A dollár 221,40 forinton áll, gyengébben a szerda esti 225,30 forintnál, a jen jegyzése pedig 2,7195 forintra csökkent 2,7830 forintról.

14.30

Az eurót délután fél háromkor 293,05 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben a szerda esti 296,22 forint után. A forint csütörtöki árfolyamával visszatért a hétfőn jellemző szintre.

A svájci frankot csütörtök délután 243,20 forinton jegyezték a szerda délutáni 245,63 forint után. A dollár 221,42 forinton áll, gyengébben a szerda esti 225,30 forintnál, a jen jegyzése pedig 2,7165 forintra csökkent 2,7830 forintról.

Az EU/IMF-megállapodás mielőbbi megkezdése és gyors lezárása mellett vállalt magyar elkötelezettség csütörtökön már nagyban oldotta a korábbi piaci fenntartásokat, a forint az egyébként is javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödésnek indult.

Az egy hete tartó nyugtalanság után a görög adósságcsere határidejének lejárta előtt, az akció sikerében bízva csütörtökön már bizakodás lett úrrá a nemzetközi piacokon: mind a tőzsdeindexek, mind a kockázatosabb befektetési eszköznek tekintett devizák árfolyama emelkedett.

A lengyel zloty egy százalékkal, a cseh korona 0,25 százalékkal erősödött.

A görög adósságcsere megvalósíthatóságával szemben felmerült piaci fenntartások miatt kialakult befektetői kockázatkerülés az eurót egy hét alatt 1,3480-as dollár jegyzésről 1,3100 dollár közelébe gyengítette. Csütörtök reggeltől azonban az euró már 1,3140 dollárról 1,3250-re erősödött.

Szerdán a forint még jelentősen gyengült, részben a nemzetközi piacokon uralkodó befektetői kockázatkerülés, részben az EU/IMF készenléti elővigyázatossági hitelkeretről folyó tárgyalások valószínű elhúzódásáról kialakult piaci vélemények miatt.

A forint a múlt héten szerda-csütörtökön még 287-es euró jegyzésen állt. Ehhez képest ezen a héten szerdán a legmagasabb euró jegyzés 297,36 forint volt, ami a január 26-i szintnek felel meg. A forint idei január 5-i árfolyammélypontja óta közel tíz százalékkal erősödött az euróval szemben.

10 óra

Az eurót csütörtök délelőtt tíz órakor 294,48 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a szerda esti 296,22 forint után. A forint csütörtök délelőtti árfolyamával visszatért a két nappal korábban jellemző szintre.

A svájci frankot csütörtök délelőtt 244,27 forinton jegyezték a szerda délutáni 245,63 forint után. A dollár 223,60 forinton áll, gyengébben a szerda esti 225,30 forintnál, a jen jegyzése pedig 2,7438 forintra csökkent 2,7830 forintról.

Szerdán a forint jelentősen gyengült, részben nemzetközi befolyásoló tényezők, részben az EU/IMF hitelkeretről folyó tárgyalások valószínű elhúzódásáról kialakult piaci vélemények miatt.

A forint a múlt héten szerda-csütörtökön még 287-es euró jegyzésen állt. Ehhez képest ezen a héten szerdán pedig a legmagasabb euró jegyzés 297,36 forint volt, ami a január 26-i szintnek felel meg.

A forint egy hete tartó, az euróval szemben mintegy 10 forintnyi gyengülését a görög adósságcsere megvalósíthatóságával szemben felmerült piaci fenntartások miatt kialakult befektetői kockázatkerülés váltotta ki.

Az euró emiatt egy hét alatt 1,3480-as dollár jegyzésről 1,3100 dollár közelébe gyengült. Csütörtök reggel azonban az euró már 1,3140 dollárról 1,3180-ra erősödött. Az egy hete tartó nyugtalanság után a görög adósságcsere határidejének lejárta előtt, az akció sikerében bízva a piacok kivárásra rendezkedtek be.

7 óra

Korrigálta kissé előző napi jelentős veszteségét a forint csütörtök reggel. Az eurót csütörtök reggel 295,35 forinton jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a szerda esti 296,22 forint után.

Szerdán a forint jelentősen gyengült részben nemzetközi befolyásoló tényezők, részben az EU/IMF készenléti elővigyázatossági hitelkeretről folyó tárgyalások valószínű elhúzódásáról kialakult piaci vélemények miatt.

A forint egy hete tartó, az euróval szemben mintegy 10 forintnyi gyengülését a görög adósságcsere megvalósíthatóságával szemben felmerült piaci fenntartások miatt kialakult befektetői kockázatkerülés váltotta ki.

Az euró emiatt egy hét alatt 1,3480-as dollár jegyzésről 1,3100 dollár közelébe gyengült. A forint a múlt héten szerda-csütörtökön még 287-es euró jegyzésen állt. Ehhez képest ezen a héten szerdán pedig a legmagasabb euró jegyzés 297,36 forint volt, ami a január 26-i szintnek felel meg.

Az euró csütörtök kora reggel 1,3140 dollárról 1,3180-ra erősödött. Az egy hete tartó gyengülést követően a görög adósságcsere végrehajtásának végső határideje előtt a piacok kivárásra rendezkedtek be, az árfolyamok az akció eredményére várva konszolidálódtak. Az euró csütörtök reggeli erősödéséhez hozzájárult az az ázsiai piacokon elterjedt híresztelés is, hogy a kínai jegybank monetáris enyhítő intézkedéseket készül tenni a gazdasági aktivitás élénkítése érdekében.

A svájci frankot csütörtök reggel 244,99 forinton jegyezték a szerda délutáni 245,63 forint után. A dollár 224,11 forinton áll, gyengébben a szerda esti 225,30 forintnál, a jen jegyzése pedig 2,7554 forintra csökkent 2,7830 forintról.

A térségbeli devizák árfolyama a csütörtök reggel vegyesen alakult. Míg a forint kissé erősödött, a lengyel zloty árfolyama 4,1570-es euró jegyzés környezetében stagnált, a cseh korona 24,89-es euró jegyzésről 24,85-re erősödött, a román lej árfolyama pedig 4,3553-as euró jegyzésen gyakorlatilag nem változott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nielsen: értékben nőtt, mennyiségben stagnált az élelmiszer-eladás

Az utóbbi egy évben értékben 5 százalékkal emelkedett az élelmiszerek kiskereskedelmi eladása. Tovább olvasom