Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Tartotta magát a forint, 295 az euró

Szerda estére megállt a forint gyengülése. A svájci frank 7 óra körül 245,73 forintot, délután 245,10 forintot ért.
19 óra

Szerda estére megállt a forint gyengülése, a magyar fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama hét óra körül 296 alatt volt.

Egy euró 295,94 forintot ért szerda este 7 órakor a délután 4-kor jegyzett 295,24 forint után, míg kedden délután még 293,80 forint volt az árfolyam. A nap közben bekövetkezett gyengülést a kockázatkerülő nemzetközi befektetői hangulat idézte elő, elsősorban azért, mert az amerikai Fednek a márciusi kamatdöntő ülésről kedden kiadott jegyzőkönyve nem tartalmazott utalást arra, hogy a bank gazdaságösztönző lépésre készülne.

A svájci frank hét óra körül 245,73 forintot, délután 245,10 forintot ért.

A dollár 225,05 forintba került szerda este, délután 224,80 forintba.

Egy japán jen 2,7275 forintot ért, néhány órával előtte 2,7271 forintot.

16 óra

Kockázatkerülő nemzetközi befektetői hangulatban gyengült a forint szerdán; az eurót délután négy órakor 295,24 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd délutáni 293,83 forint után.

Szerdán napközben 296 forint feletti eurójegyzésre is volt példa.

A svájci frank szerdán délután 245,10 forinton állt a kedd délutáni 244,18 forint után, a dollár 224,50 forintra erősödött 220,63 forintról, a japán jen pedig 2,7270 forintra 2,6796 forintról.

Kedden a forint még 295 feletti eurójegyzésekről 294 forint alatti eurójegyzésekre erősödött, miután a piacok pozitívan értékelték az MNB új likviditásnövelő eszköze, a kétéves futamidejű fedezett hitel első tenderét, illetve kedvező piaci fogadtatásra talált az ÁKK heti rendszeres diszkont kincstárjegy aukciója is.

Szerdára viszont a befektetői kockázatvállalási hajlandóság negatív fordulatot vett, miután a Fed nyíltpiaci bizottsága legutóbbi kamatdöntő ülésén készült és kedden este közzétett jegyzőkönyv rácáfolt a mennyiségi monetáris lazítás folytatására, egy harmadik monetáris enyhítő program indítására számító piaci konszenzusra.

A befektetések átcsoportosítása kockázatosabb eszközökből dollár eszközökbe a dollár erősödését, az euró gyengülését vonta maga után.

Tovább gyengítette szerdán az euró árfolyamát a hozamemelkedéssel zárult spanyol kötvényaukció, valamint a recessziós aggodalmakat alátámasztó euróövezeti beszerzési menedzser index közzététele. A romló kilátásokat az euróövezeti perifériális országok szuverén törlesztésbiztosítási ügyleteiből képzett származékos befektetési eszköz, a CDS (Credit Default Swap) árazásának ugrásszerű emelkedése követte. A spanyol 5 éves szuverén adósság CDS-árazása például 20 ponttal az idei legmagasabb szintre szökött fel.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke az EKB kamattartó döntését követő gazdasági helyzetjelentésében számos tartósan ható kockázati tényezőre utalva nem oszlatta el a piac euróövezeti recessziós aggodalmait, hangsúlyozta viszont a strukturális átalakítási intézkedések következetes végrehajtásának és a költségvetési szigor fenntartásának szükségességét a tagországoknál a befektetői bizalom helyreállítása érdekében.

Az euró a kedden jellemző 1,33 dollár feletti jegyzésekről szerda délutánra 1,31 dollár közvetlen közelébe gyengült.

7 óra

Kissé gyengült a forint szerda reggelre: valamivel hét óra után az eurót 294,13 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kedd esti 293,90 forint után.

Kedden erősödött a magyar fizetőeszköz, a piacok pozitívan értékelték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új likviditásnövelő eszköze, a kétéves futamidejű fedezett hitel első tenderét. Később azonban gyengülni kezdett, miután az euró is mérsékelten gyengült a dollárral szemben a vártnál jobb márciusi amerikai feldolgozóipari beszerzési index hatására.

A térségbeli országok közül a piacok szerdán leginkább Lengyelországra figyelnek, ahol a lengyel nemzeti bank kétnapos kamatdöntő ülést kezdett; az elemzők a kamat változatlanságát várják.

A frank szerda reggel 244,37 forintot ért, kedd este 244,21 forintot.

A dollár 222,86 forinton állt, a kedd esti 222,11 forinttal szemben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Eximbank és a Mehib átkerül az NGM-hez

A kormány döntött az ország új, 2020-ig szóló külgazdasági stratégiájáról - írta az Index szerdai… Tovább olvasom