Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Tízszeresére is nőhet az útdíj

Csongrád megye - 2013. július 1-jétől bevezetik az elektronikus használatarányos útdíjat a teherfuvarozásban. Egyes járműkategóriában a szállítók terhei a 10-szeresére emelkedhetnek. Félő, hogy a kamionok a sztrádákról az olcsóbb főutakra szoknak át.
Hány forint lesz 2013. július 1-jétől az útdíj? A Magyar Közlönyben szeptember 14-én megjelent kormányhatározat szerint a 3,5 tonna össztömegnél nagyobb tehergépjárművekre kilométer-arányos útdíjat vetnek ki a teljes gyorsforgalmi úthálózaton (az autópályákon, autóutakon) és a főutakon. A teherautók 3 járműkategóriában a gyorsforgalmi utakon kerekítve, áfával együtt 39-85 forintot fizetnek kilométerenként, a főutakon 16-53 forintot. Míg egy kamion eddig bruttó 3375 forintos matricával Röszkétől Hegyeshalomig utazhatott, jövőre ugyanezt a 350 kilométert 29 ezer 750 forintért teheti meg. A különbség csaknem tízszeres. Az éves sztrádamatrica eddig 235 ezer 950 forintba került, a jövőben e kalkulációt alapul véve az éves bérlet ára elérheti a 6 milliót.

Tízszeresére is nőhet az útdíj. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Útdíjak Európában

A használatarányos útdíjat minden jelentős tranzitforgalommal rendelkező ország bevezette, például Németország, Ausztria, Szlovákia, Csehország és július 1-je óta Lengyelország. Az osztrák útdíj magas, de ott a fuvarozók duplaakkora összegről állítanak ki számlát, mint a magyarok. A cseh és a szlovák útdíj viszont kedvezőbb a miénknél.

A megtett utat úgynevezett fedélzeti egységgel mérik majd: a „leolvasáshoz" szükséges elektronikus rendszer kiépítése 42 milliárd forintba kerül. Évi 100-150 milliárd forintos bevételt várnak tőle, amennyiben a kamionok valóban a gyorsforgalmi utakat használják.

Félő azonban, hogy ez nem így lesz: eddig azzal, hogy a főutak egy részét is fizetőssé tették, sikerült az autópályákra terelni a forgalmat, és a nehéz járművek már nem szántják fel az aszfaltot. Az e-útdíjjal viszont olcsóbb lesz a fizetős főút: például a háromtengelyes J3 kategóriás járműveknél a gyorsforgalmi utakon 55,14 forint, a főutakon 28,94 forint lesz a tarifa, míg a négy- és többtengelyes tehergépjárművekre a gyorsforgalmi úton 85,35 forintot, főutakon 53,23 forintot határoztak meg.

– Csak azok nem mennek majd le az autópályáról, akik más országba szállítanak, a nemzetközi fuvarozásban érdekeltek – mondta Szilágyi Csaba, a szegedi Springbok Trans Kft. ügyvezetője. – De aki belföldön teríti az árut, kénytelen lesz a főutakat választani. A vezető hozzátette, reménykednek a díjcsökkentésben, abban, hogy az érdekképviselet eredményeket ér el. Egy lehetséges jövedékiadó-visszatérítésről szintén szó van, de ezt nem támogatja, mivel utólag nagyon bonyolult. Vereczkey Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke úgy nyilatkozott: tárgyalásokat kezdeményeznek a csökkentésről.

Tízszeresére is nőhet az útdíj. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Az alacsonyabb díjtétel nem csak a fuvarozók érdeke: minden termék ára emelkedhet, amit kamionok szállítanak. A szállítmányozók ugyanis a magasabb költségek egy részét áthárítják a megrendelőkre. Az új fuvardíjak elsősorban a „logisztikailag érzékeny árukat" érinthetik, ilyenek az élelmiszerek, elsősorban a hűtött áruk.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. partizánok 2012. szeptember 26. 19:34
    „"Itt is annyi lesz a pálya díj mint a gazdag bennünket kizsákmányoló menő EU-s országban."

    Na de most komolyan!
    Ha ugyanannyi vagy több a bemenő költség (kivéve a munkabért-ezért vannak csak itt a multik), mint "bezzeg nyugaton", akkor hogy lehet kisebb a végső ár?
    Úgy,hogy az adódból támogatja az állam vagy kölcsönt vesz fel(a karvaly tőke nagy örömére),amit majd te fizetsz vissza, hogy "bezzeg nyugatra" olcsóbb legyen a szállítás.
    Melyiket szeretnéd?
    Eddig ez volt.
    Ennek most f.sz. tört.
    Egyszer hopp, máskor kopp.

    Most éppen kopp van.Mindenkinek, aki csak a közösből vett ki.
    Olyan nehéz ezt megérteni?
    (Kivéve persze a mindenkori politikusokat-akármelyik kormányból is,de ez mindig így volt)

    "Ma egy Román speditőr Aradon már számított.Deszk -szeged- Kiskunfélegyháza-Dunaföldvár-Veszprém....a költség ma már fontos."

    Beroesz-nek valahogy más jött ki:

    "
    Nagylak-Hegyeshalom (AP): 389 km
    Nagylak-Hegyeshalom (43-5-M0-1) 402 km
    kamion fogyasztása autópályán: 30l/100 km
    kamion fogyasztása országúton: 35l/100 km
    üzemanyag ára 433HUF/liter

    Autópályán költség 50531 (üzemanyag) + 33201 (útdíj) = 83732 HUF
    Országúti költség 60923 (üzemanyag + 21389 (útdíj) = 82312 HUF..."

    Arról nem is beszélve,ha kicsúszik a vezetési időből,az plusz egy nap,és akkor vagy bukja a következő fuvart vagy növekszenek a költségei a második sofőr miatt, nagyobb a baleseti kockázat, dugó,rosszabb utak-meghibásodás, stb.

    Majd a "bezzeg nyugat" megfizeti.
    Van neki miből.
    Viszont félő, hogy lesz ez miatt, egy "független" kampány MO ellen, mint a bank adóval is anno volt.Azóta fél Európa bevezette.
    Csak a hülye nem látta!”
  • 39. történész 2012. szeptember 26. 18:31
    „Tehergépjárművek útdíjai 2013. július 1-től

    Járműkategória Útkategória Díjtétel
    (áfa nélkül, Ft/km)
    J2 (kéttengelyes tehergépjármű) gyorsforgalmi utak 39,29
    J2 (kéttengelyes tehergépjármű) főutak 16,72
    J3 (háromtengelyes tehergépjármű) gyorsforgalmi utak 55,14
    J3 (háromtengelyes tehergépjármű) főutak 28,94
    J4 (négy- és többtengelyes tehergépjármű) gyorsforgalmi utak 85,34
    J4 (négy- és többtengelyes tehergépjármű) főutak 53,23

    Ma egy Román speditőr Aradon már számított::
    Nagylak _Szeged 43-as főút, onnan Bajáig az 55-ön.Ausztriába pediglen az alábbi útvonallal tervez Nagylak-Makó- Deszk -szeged- Kiskunfélegyháza-Dunaföldvár-Veszprém..stb Hiszen az út nem a legjobb de bolond volna autópályán menni...a költség ma már fontos.”
  • 38. imre57 2012. szeptember 26. 18:29
    „36.Bereosz.A forgalom számlálásból kiindulva: Nem óránként kellene vonatot indítani hanem kettő percenként mert egy RO-LA nyi kamion annyi idő alatt halad át az M5ösön.Mindjárt kiderül,hogy lehetetlen megoldani az összes kamion vonatoztatását.Nyugaton is a forgalom 1-2 százalékát képes felvenni a vonat.Nagy is a csönd róla ott is.”
  • 37. történész 2012. szeptember 26. 18:19
    „El lehet itt Trianonról stb vitatkozni, a lényegről meg hallgatni.A felső tízezer jövedelméhez Viktor nem nyúl-nem mer mert már holnap megbuktatnák- a jó létet a flancot,haveri pénzeket biztosítani kell,így hát marad az adók növekedése.Százával fognak fuvarozók tönkre menni,az emberek az utcára kerülnek..
    Már ma egy 20 km-es fuvart 7-10 ezer ft-ért vállalnak3 mázsa cement= 9000 ft, kiszállítás 8000 ft.
    A lényeg megint a páva tánc.Az EU-s árakat vezeti be Viktor ,de úgy ,hogy halgat rólla.Itt is annyi lesz a pálya díj mint a gazdag bennünket kizsákmányoló menő EU-s országban.”
  • 36. Beroesz 2012. szeptember 26. 17:42
    „33. partizánok 2012.09.26. 16:35
    Annak idején, ha jól tudom, megtiltották Mo-nak a két irányú vonalat.

    Nem, legalábbis a legsűrűbben említett trianoni békeszerződésben nincs ilyen kitétel:
    http://nagymagyarorszag.multiply.com/journal/item/18?&show_interstitial=1&u=%2Fjournal%2Fitem

    A Cegléd-Szeged vasútvonal soha nem volt kétvágányú, ellentétben a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vagy a Hatvan-Salgótarján vonallal, amelyeket tényleg visszabontottak egy vágányra:
    http://604.cserkesz.hu/lapok/letoltes/nemnems/terkepek/egeszmo.jpg

    Az EU-t nem lehet hibáztatni a jelen helyzetért. Sokkal inkább a korábbi magyar kormányzatokat, amelyek világbanki hitelekből, vagy magántőke bevonásával (állami kezességvállalással) erőltetett ütemben fejlesztették a közutat, miközben a kötött pályás közlekedéshez nem nyúltak érdemben. Én azt vallom, hogy Magyarországnak a svájci megoldást kellene választania. Magyarán kitiltani az összes tranzitkamiont az ország minden közútjáról. A határállomások mellé RO-LA terminálokat telepíteni, ahonnan óránként indulnak vonatok az ország másik végébe. Ez Szeged esetében azt jelentené, hogy az EU-tól kérünk egy déli vasúti Tisza-hidat, majd felhúzunk egy ROLA-terminált Nagylakon is. Aki járt már reggel az M0-áson, az tudja, hogy lenne forgalma.”
  • 35. partizánok 2012. szeptember 26. 17:07
    „34. szatyi 2012.09.26. 16:48

    "33. partizánok 2012.09.26. 16:35 "

    Velem te ne vitázz, láthatnád, hogy én is idéztem >ráérő<-től!

    Nyugi. Ne kapd fel a vizet mindjárt.
    Ez nem vita volt, inkább válasz a "miért"-re.
    :-)
    De ha nem így van, javítson ki valaki!”
  • 34. szatyi 2012. szeptember 26. 16:48
    „"33. partizánok 2012.09.26. 16:35 "

    Velem te ne vitázz, láthatnád, hogy én is idéztem >ráérő<-től!”
  • 33. partizánok 2012. szeptember 26. 16:35
    „31. szatyi 2012.09.26. 16:06

    "A dorozsmárol inditott vonatot már szatymaznál félre állitják ..."

    Annak idején, ha jól tudom, megtiltották Mo-nak a két irányú vonalat.
    Javítson ki valaki, ha nem így van.
    Ezt mikor szünteti meg a dicső EU?”
  • 32. partizánok 2012. szeptember 26. 16:32
    „Megépítettük a pályát a nyugatnak, drága pénzért , hogy a román/bolgár rabszolgamunkások általt termelt javakat, minimális (majdnem "ingyé") tranzit költséggel, "bezzeg nyugatra" szállítsák.
    A fizetőrészleteket meg mi nyögjük.
    És a kormányok vígan asszisztáltak ehhez.
    Jól ki van ez találva, kérem szépen.
    Te meg egymásra dobáljátok a mocskot a párt-lövészárokból.
    Ők meg röhögnek rajtatok.

    Lehet tovább pártszemüvegen keresztül csaholni.

    24. Beroesz 2012.09.26. 11:32

    Végre egy értelmes a sok fröcsögő között.

    Még szerencse, hogy nem utóbbiak vannak döntéshelyzetben.

    "Nemsokára Szerbia tag lesz az Unióban,...jó utakkal."
    Hahahaha.
    Mikor?10-15 év múlva?
    Most meszelték el őket.
    Még azt is elhalasztották, hogy megmondják, mikor kezdhetik meg a tárgyalásokat.
    Lesz még addig EU egyáltalán?

    Most éppen, a 20 ezelőtt háborúsdit játszók vannak kormányon.

    "Nemsokára Szerbia tag lesz az Unióban,...jó utakkal."

    Hahaha.

    Alig van autópálya.
    Állítólag:Összesen 610 km (Wikipedia), de nem vagyok benne biztos, hogy ebben nincsenek benne a félig pályák is.

    Szabadkától van Nisig. 424 km
    Ez egy nyergesnek,szakaszonként: 37.50+ 12.50+ 17.00=67 EUR
    Azaz 67X282=kb.19000 Ft egy irányba!!!!!!!

    http://www.amss.org.rs/index.php?option=com_content&view=article&id=176&Itemid=139

    Na lehet csaholni.
    Csak ők nem olyan hülyék, hogy aprópénzért kiárusítsák az országot.

    Az ottani (többekközött útépítési) botrányos korrupcióról nem is beszélve. Ott is volt cuclizmus, sőt egy kicsit több is.

    Szerintem a magyar pályák sokkal jobbak.
    A mellékutak, pedig ott is gyalázatos állapotban vannak.”
  • 31. szatyi 2012. szeptember 26. 16:06
    „"A dorozsmárol inditott vonatot már szatymaznál félre állitják ..."

    De csak azért, hogy a szemből jövő RO-LAt el tudják engedni Dorozsmáig!”
  • 30. Beroesz 2012. szeptember 26. 14:16
    „28. ráérő 2012.09.26. 12:38

    Ott van a menetrend a honlapjukon. Dorozsmán 90 percet kell várni, az gondolom a berakodás, fékpróba, ilyesmi. Ha a romános schengeni tagok lesznek, akkor az érkezés sokkal tervezhetőbb lesz. A késést sem látom állandónak, a vonat annyiszor érkezik jelentős késéssel (késés>15 perc), mint a menetrendben jelzett időpontnál előbb. A nappali vonat félreállításáról annyit, hogy ha nem állítanák félre, akkor összeütközne a szemből jövő pesti gyorsvonattal. Ez egy ilyen dolog, ahol egyvágányú a pálya, ott időnként az egyiknek félre kell állnia.”
  • 29. Kapitalistapista 2012. szeptember 26. 13:59
    „27!
    "Sajnos nagy valószínűséggel elérik azt, hogy anullálják hazánkat a közúti fuvarozók és annak beláthatatlan következménye lehet."
    Mi? Hétköznap is járható autópályák? Kisebb környezetterhelés? Kevesebb baleset? Kevesebb dugó?
    Jelenleg átjáróház vagyunk kelet és nyugat között és mindenki röhög rajtunk, hogy nincs útdíj.
    A török vendégmunkásokat is szétadóztatnám. Használhatatlan tőlük Röszke. Menjenek repülővel!

    "Nemsokára Szerbia tag lesz az Unióban, jó utakkal."
    Előbb lesz magyar űrhajós a Marson.”
  • 28. ráérő 2012. szeptember 26. 12:38
    „24. Beroesz 2012.09.26. 11:32
    A számitásokbol kimaradt hogy mennyi idő megy csak arra el hogy vonatra kerűlj.
    Az ingolstadti ro-la egy jol szervezettnek mondható és volt rá eset hogy 60-70 órát kellett várni a vonatra.
    Ennyi idő alatt nagyon messzi lehet jutni.
    A dorozsmárol inditott vonatot már szatymaznál félre állitják ...”
  • 27. klj-54 2012. szeptember 26. 12:32
    „@szunyi:
    Légy realista!
    Ez a vasút csak nevében az, amúgy pár ember pénzszivattyúja és a lakosság szívatója!

    *

    @Beroesz:
    Hegyeshalom - Makó kamionnal 4.30 óra, kilencvennel!
    Ki az az ökör a mai világban aki poroson (mellékút) fog vergődni hét vezetési órát?
    A rola úgy butaság jelenleg ahogy ki van találva!
    Egyszerűen nem piackonform és abszolúte nem tervezhető.

    *

    Sajnos nagy valószínűséggel elérik azt, hogy anullálják hazánkat a közúti fuvarozók és annak beláthatatlan következménye lehet.
    Nemsokára Szerbia tag lesz az Unióban, jó utakkal.”
  • 26. szunyi 2012. szeptember 26. 12:01
    „23. KiBB

    EU szabály. Nem tehetsz különbséget a saját ill., EU-s cégek között.”
  • 25. mackópajtás 2012. szeptember 26. 11:39
    „Ez mekkora biznisz. Sokszor olvasok olyat ,hogy így hülye meg úgy hülye a kormány, de erről szó sincs, nem hülyék akik ott ülnek csak épp nem foglalkoznak az emberekkel csak azzal, hogy ők és ismerőseik jól megéljenek.

    A rendszer kiépítése ugye pénz, ami után a cégek adóznak, plusz, az a cég nyeri el a munkát aki többet jattol, ez megint pénz, aztán mivel drágább lesz az megint több pénz, és mivel ezen is van adó így az még több pénz, aztán a különbözetet a termékeknél úgy is a vevő fizeti meg, és mivel az drágább lesz így több rajta az a dó is és az megint pénz. Tehát akkor hányszor is nyer ezen megint a kormány az átlag munkásokon?”
  • 24. Beroesz 2012. szeptember 26. 11:32
    „20. tótkomlósi 2012.09.26. 09:43
    "Mert a külföldi NEM fog a pályán menni, mert a német magasról lesz@rja, hogy a török kamionosnak magyarországon egy vagyont kell fizetnie az oda vissza útért!"

    Nem feltétlenül versenyképtelen az autópálya. Ha végigszámolod egy áthaladó kamion adatait a következő számokkal, akkor látni fogod, hogy nagyjából ugyanoda jön ki a költség autópálya és országút használata esetén is:

    Nagylak-Hegyeshalom (AP): 389 km
    Nagylak-Hegyeshalom (43-5-M0-1) 402 km
    kamion fogyasztása autópályán: 30l/100 km
    kamion fogyasztása országúton: 35l/100 km
    üzemanyag ára 433HUF/liter

    Autópályán költség 50531 (üzemanyag) + 33201 (útdíj) = 83732 HUF
    Országúti költség 60923 (üzemanyag + 21389 (útdíj) = 82312 HUF

    Itt nem kalkuláltuk a jármű állási idejét (országúton lassabb, tehát a sofőrnek plusz pihenőidőt kell biztosítani), a nagyobb járműkopást, a kiszámíthatatlan haladást (városok, reggeli dugók).

    Mennyire lehet versenyképes a Szeged-Wels RO-La?
    Ha hozzászámoljuk az osztrák út költségeket a legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb kamionnal (0,3045EUR = 86,17 HUF/km) Miklóshalma és Wels között (269 km) és a fogyasztást (egyszerűség kedvéére forintban 433) akkor 23179 (útdíj) + 34943 (üzemanyag) = 58113 HUF

    Nagylak-Wels autópályán: 58113+83732 = 141845 HUF
    Szeged-Wels ROLA= 600EUR (nincs fogyasztás, amortizáció és útdíj) =169800 HUF

    Szóval ez még mindig nem a versenyképes kategória, főként mert a Nagylak-Szeged utat nem számoltam bele. Az üzemanyagok áremelkedésével azonban az olló zárulni fog.”
  • 23. KiBB 2012. szeptember 26. 10:50
    „A cél jó. Több pénzt beszedni a tranzitforgalomtól. a kivitelezés pocsék. Az emelés eltúlzott, és egyformán sújtja a belföldi, az ide szállító és a tranzitforgalmat...

    Lehet hogy a RoLa fejlesztése kell a haveroknak, mert a tranzit így oda fog menni... a belföldi meg megszopja... (és mi is a dráguló termékek miatt)”
  • 22. Beroesz 2012. szeptember 26. 10:43
    „20. tótkomlósi 2012.09.26. 09:43
    Rendezgetni kell a vagonokat nagyon sok helyen!

    Az nem úgy van. Napi akárhányszáz kamion tart a Balkánról Nyugatra. Ezeket össze kell fogdosni, vonatra rakni és egyben útnak indítani. Egy vonat áll mondjuk 40 kamionból, esetleg kamionkonténerből. Ezt nem kell sehol rendezni, átmegy egyben két-három országon. Ezt hívják irányvonatnak.”
  • 21. szegedivagyok 2012. szeptember 26. 10:23
    „Semmi gond nem lenne a magas útdíjjal, ha egyúttal a vasúti áruszállítás feltételeit javítanák, vasútra terelnék a tranzitforgalmat, arra adna az állam támogatást.Akkor kevesebb lenne a kamion az utakon, a légszennyezés csökkentése érdekében is előrelépnénk.Persze nem ez a cél jelenleg, hanem pénzbehajtás.”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig reagált a forint a kamatdöntésre

Az eurót 18 órakor 283,99 forinton jegyezték a két órával korábbi 283,29 forint és a kora reggeli… Tovább olvasom