Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Több mint 42 milliárd az OTP negyedéves nyeresége

Ez 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi és 19 százalékkal a második negyedévi eredménytől.
Az OTP bankcsoport 42,183 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el a harmadik negyedévben, ami 2 százalékkal marad el az egy évvel korábbi és 19 százalékkal a második negyedévi eredménytől, így az első kilenchavi eredmény 9 százalékkal, 135,269 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság csütörtöki gyorsjelentésében a BÉT honlapján.

A bankcsoport korrekció nélküli konszolidált adózás utáni eredménye 10,888 milliárd forint lett, ami 73 százalékkal marad el az előző havi, és 74 százalékkal a 12 hónappal korábbi nyereségtől, miként jóval alacsonyabb az elemzői várakozásoknál is. A jelentős elmaradást az ukrán leánybank goodwill értékleírása okozta, a csoport IFRS szerinti adózott eredményét mintegy 30,8 milliárd forinttal mérsékelte ez a tétel. A 64 milliárd forintnyi goodwillből 37,2 milliárd forint a teljes leírás, ebből 6,4 milliárd forintot a tőkével szemben számoltak el.

A vezetőségi beszámoló kiemeli, hogy konszolidált szinten a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya ("DPD90+ ráta") 2008 óta első alkalommal csökkent, 20,8 százalékról 20,6 százalékra a harmadik negyedévben. A második negyedév kiugróan magas, 90 milliárd forintos problémás hitelállomány-növekménye után a harmadikban az elmúlt 3 év legalacsonyabb állománynövekedése következett be (34 milliárd forint árfolyamszűrten, illetve leírások és eladások hatásával korrigálva). A csoport valamennyi bankjánál számottevően mérséklődött a DPD90+ hitelek állománynövekedése, a leánybankok közül továbbra is az orosz portfólió romlott a legnagyobb mértékben (+23 milliárd forint).

Ugyanakkor beszámoltak arról is, hogy negyedéves kockázati költség (66 milliárd forint) eredményeként a nem teljesítő hitelek céltartalék fedezettsége jelentősen, 2 százalékponttal javult a negyedévben, 2008 vége óta a legmagasabb szintre, 80,6 százalékra emelkedett.

A bankcsoport konszolidált hitelállománya árfolyamszűrten 1 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, azonos értéket mutatott az egy évvel korábbihoz mérten. A konszolidált jelzáloghitel portfólió tovább erodálódott (-2 százalék q/q), ugyanakkor a mikro- és kisvállalkozói állomány csoportszinten 1 százalékkal bővült, köszönhetően jegybanki hitelprogram által támogatott magyar portfólió 4 százalékos bővülésének. A konszolidált betétállomány éves szinten 5, negyedéves viszonylatban 1 százalékkal bővült.

A nettó hitel/(betét+lakossági kötvény) mutató 93 százalékos volt, nem változott az előző negyedévhez képest.

A csoport mérlegfőösszege 10 060 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, 2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az előző negyedévi értékkel megegyezően.

A beszámolóban a negyedéves zárást követő eseményekről szóló összesítésben közli az OTP, hogy az Országgyűlés által a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételről elfogadott jogszabály kapcsán az OTP Core esetében 2014-ben 10 milliárd forint körüli nettó bevételkiesés várható. Közölték azt is, hogy az OTP Core bevételeit jövőre 2 milliárd forinttal csökkenti, hogy módosult a magyar Pénzforgalmi törvény (2009. évi LXXXV. törvény), így 2014. január elsejétől a belföldi kártyaelfogadás bankközi jutaléka (interchange fee) nem lehet magasabb betéti kártya esetében a fizetési tranzakció értékének 0,2, hitelkártya esetében pedig 0,3 százalékánál.

Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára a BÉT-en 5313 forint, a legalacsonyabb 3790 forint volt, szerdán 4333 forinton zárt, az ára több mint 2 százalékot esett.

Olvasóink írták

  • 7. vakanyad 2013. november 14. 16:59
    „Ezért árverezik az én házamat,nekik több legyen.
    Kedves OTP,hirdettek egy "Kedvezö hitelt" amire tájöttem,nekik kedvező,nyomorult párszázezer Forint törlesztője havi 6500 Ft,de ebből a tőketartozás csak kb 2000 ezer ,az életben nem jár le,Sanyi bácsi meg degeszre tömi magát az ilyen balekokon mint én.”
  • 6. x 2013. november 14. 14:00
    „4. grafika88 "... A 150 leggazdagabb közötti névsorbó csakis a fideszhaverikör gazdagodott meg. ..."
    Rózsafűzér morzsolgatása kozben dúdold magadban az Internacionálét, hogy csak cuci milliárdosok legyenek.
    Ugye, a szegénység mindig relatív:
    "... Gyurcsány Ferenc a 148. helyen éppen hogy befért a listára. A volt szocialista miniszterelnök így az egyetlen, aki egyszerre tagja a leggazdagabb 150-nek és a parlamentnek. ..."
    http://index.hu/gazdasag/2013/11/06/ok_a_leggazdagabb_magyarok/”
  • 5. x 2013. november 14. 12:58
    „http://index.hu/gazdasag/2013/11/06/ok_a_leggazdagabb_magyarok/
    1. Csányi Sándor 160 milliárd pénzügy, ingatlan, agrárium
    2. Demján Sándor 138 milliárd ingatlanfejlesztés, kereskedelem, pénzügy, energetika
    3. Gattyán György 123 milliárd informatika, média, film, divat
    4. Bige László 122 milliárd vegyipar
    5. Leisztinger Tamás 90 milliárd agrárium, szállodaipar
    6. Veres Tibor 75 milliárd ingatlanfejlesztés, informatika, feldolgozóipar
    7. Pap Géza 66 milliárd energetika
    8. Rákosi Tamás 65 milliárd média
    9. Széles Gábor 64 milliárd ipar, pénzügy, média, találmány
    10. Wáberer György 60 milliárd szállítmányozás, logisztika, biztosítás
    http://www.delmagyar.hu/forum-kepek/231/B2306395.jpg”
  • 4. grafika88 2013. november 14. 09:11
    „1. iért hezitál a kurmány ????
    azért mert a saját maduknak mindjárt az elején ..1 hónap alatt ..kifizették a fele hitelüket, a kisemberek meg nagyívben le vannak sz@rva ! Megmondta orbán : Nem kell megoldani, csak beszélni róla, jó kampány ígéret ! Ezek ott fennt a Parlamentben nem azért ülnek, hogy a nép érdekeiért dolgozzanak. CSAK is a sajáz zsebük megtömése a cél ! Vajon az emúlt 3,5 évben ..miért a jobboldali haverok, család, rokon LETT MILLIÁRDOS ??? A 150 leggazdagabb közötti névsorból.. csak is a fideszhaverikör gazdagodott meg. pl. felcsúti..orbán haver, v, a vejkó és családja...stb.”
  • 3. grafika88 2013. november 14. 09:03
    „Nem is csodálkozom. Amikor a bankiadó miatt : + 50 % NŐTT a banki költség. Na meg a rengeteg devizahiteles..akik még tud fizetni ..a régen felvett díj..ma már dupláját fizeti vissza !
    orbán ..csányi ..nem a kisemberek mellett van ! A kő gazdagok pénzét fialtatják meg..a kis emberek ,a csórók zsírján ! Nem baj ha ezek beledöglenek is !!!”
  • 2. benq 2013. november 14. 08:51
    „jó pár magántulajdon is bejegyzésre kerülhetett a földhivatalnál, a hitelt nem fizetni tudok táborából.”
  • 1. igazságkereső 2013. november 14. 08:45
    „A bankok devizahitel trükközései okán megkopasztott ügyfelektől beszedve, nem kell csodálkozni e tisztességtelen összegű nyereségbevételen! De ezt már ismerik a bankok által becsapott, devizát hírből sem látott hiteles ügyfelei minden Magyarországon működő bank esetében! De ha "Magyarország jobban teljesít", akkor miért is nem lehet végre és visszamenőlegesen a meglevő törvényhelyek alkalmazásával a bankok indexálási trükkjei okozta szörnyű helyzetet rendezni?! Miért hezitál ezen minden kormányzati és igazságügyi szervezet?!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

14 Csongrád megyei cég a legnagyobb 500 között

Újra összeállította az 500 legnagyobb árbevételű magyar vállalat toplistáját a HVG. A megyéből 14-en szerepelnek rajta, kettővel kevesebben, mint egy évvel korábban. Tovább olvasom