Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Tovább gyengült a forint kedd délután, 294 az euró

A forint a romló gazdasági kilátások miatt kialakult nemzetközi befektetői kockázatkerülés hatására gyengült.

16 óra

Gyengült kedden a forint a térségbeli devizákkal együtt a romló gazdasági kilátások miatt kialakult nemzetközi befektetői kockázatkerülés hatására.

Az eurót kedden délután négy órakor 294,44 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a hétfő délutáni 291,70 forint után.

A svájci frank 244,20 forintra erősödött 241,80 forintról, a dollárt kedden délután 224,35 forinton jegyezték a hétfő délutáni 220,60 forinttal szemben, a japán jen pedig 2,7724 forintra erősödött az előző délutáni 2,7156 forintról.

Az európai recessziós kilátások, illetve a görög kötvénycsere aukció kivitelezhetőségével szemben felmerült piaci kételyek miatt kialakult befektetői kockázatkerülés mozgatta kedden a devizapiaci árfolyamokat.

A forintot a nemzetközi hatások mellett az EU/IMF készenléti elővigyázatossági hitelről folyó tárgyalásokkal, valamint a kohéziós források lehívhatóságával szembeni piaci fenntartások is megterhelik.

Az euró a kora reggeli 1,3220 dollárról délutánra 1,3120 dollárra, február közepén tartott árfolyamára gyengült vissza. Hétfőn az eurót 1,3480 dolláron is jegyezték, tavaly november közepi árfolyamon.

A térségbeli devizák is gyengültek, a lengyel zloty a kora reggeli 4,13-as euró jegyzésről 4,17-re, a cseh korona 24,82-es euró jegyzésről 24,90-re, a román lej 4,350-es euró jegyzésről 4,355-re.

10 óra

Gyengült a forint kedd reggelre a fontosabb devizákhoz képest, az európai kereskedés kezdete után a magyar fizetőeszköz az euróval és a térségbeli devizákkal együtt veszített értékéből.

Az elemzők szerint az euró és a kelet-európai devizák - így a forint és a zloty - gyengülését is az általános pénzpiaci bizonytalanság okozza.

A befektetők a bizonytalansági tényezőket - így a görög adósságcserét, Magyarország esetében pedig az IMF-fel folytatandó tárgyalások várható elhúzódását - árazzák negatív előjellel.

Így a szakértők szerint a forint a következő napokban a 290-295 forint között mozoghat az euróval szemben. Ezt valószínűsítik a gyengülő értékpapír-piacok is.

Az eurót kedden délelőtt tíz órakor 293,40 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 292,50 forint és a hétfő délutáni 291,70 forint után.

A svájci frank jegyzése kedden délelőtt 243,29 forint a hétfő délutáni 239,77 forint után.

Az amerikai dollárt pedig 222,37 forinton jegyezték, a kora reggeli 221,70, és a hétfőn délutáni 220,60 forint után.

A japán jen árfolyama kedden délelőtt 2,7349 forinton állt, míg kedden reggel 2,7216 forintot ért, a hétfő délutáni 2,71 forinttal szemben.

Az euró a reggeli 1,3207 dollár jegyzésekről délelőtt 1,3191-re gyengült.


7 óra


Kissé gyengült a forint kedd reggelre a fontosabb devizákhoz képest: röviddel hét óra után az eurót 292,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 291,85 forint után.

A hétfőn kezdődött gyengülést az okozta, hogy csökkenő gazdasági teljesítményre számít a kínai vezetés, illetve az, hogy továbbra is bizonytalanság övezi a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő magyar megállapodást, és a kohéziós források lehívását.

A svájci frank 242,64 forintot ért kedd reggel, míg hétfő este 242,07 forintot.

A dollár 221,70 forinton állt kedden reggel a hétfő esti 220,56 forint után.
Egy japán jen 2,7216 forintot ért, míg előző este 2,7073 forintot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Különadóval sújtaná az ENSZ a bóvli-élelmiszereket

Az iparosodott országokban milliók esznek a kelleténél többet és főleg egészségtelenebbet, ennek… Tovább olvasom