Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Turisztikai adót vezetett be Dubaj

Az ötcsillagos luxusszállodák szobaárai 5,50 dollárral, a négy- és háromcsillagosoké 4,10, illetve 2,72 dollárral növekednek éjszakánként.
Turisztikai adót kell fizetniük ezentúl a szállodavendégeknek Dubajban.
Az új rendelkezés értelmében az ötcsillagos luxusszállodák szobaárai 5,50 dollárral (1200 forint), a négy- és háromcsillagosoké 4,10, illetve 2,72 dollárral növekednek éjszakánként. A két- és egycsillagos hotelek vendégeinek pedig 1,9 dollárral kell többet fizetniük.

A turisztikai adót mindössze négy hónappal azután vezették be, hogy a világkiállítások 19. század óta íródó történetében az első közel-keleti városként Dubaj nyerte el a 2020-as expo rendezési jogát.

Az Egyesült Arab Emírségekben lévő város 611 szállodája tavaly összesen 11 millió turistát fogadott, míg 2012-ben ez a szám 9,96 millió volt. Dubaj célja, hogy 2020-ra megduplázza a turisták számát, elérve a húszmillió főt.

Az uralkodó, Mohammed bin Rasíd al-Maktúm sejk ebből a célból rendelte el száz szálloda megépítését egy újonnan tervezett és saját magáról elnevezett "városon belüli városban".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraindítanák a magyar öblösüveggyártó üzemeket

Nem kizárt, hogy az uniós pénzek mellett a központi költségvetésből is kaphatnak forrást a gyártók,… Tovább olvasom