Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Újabb nyugdíjpillér jöhet

A módosítások szerint jövőre megalakulhat az első foglalkoztatói nyugdíjpénztár.
A nemzetgazdasági minisztérium olyan törvénytervezetet bocsátott társadalmi vitára, amely jelentősen átalakítaná a nyugdíjpénztárakról szóló törvényeket, és a módosítások szerint jövőre megalakulhat az első foglalkoztatói nyugdíjpénztár - írta hétfői számában a Napi Gazdaság.


A lap emlékeztetett: a foglalkoztatói nyugdíjpénztárakról szóló törvényt 2007-től léptette hatályba az országgyűlés, a jogszabály megalkotása uniós kötelezettség volt, azonban azóta egyetlen ilyen intézmény sem alakult.

A Napi Gazdaság szektorbeli hírekre hivatkozva azt írta: potenciális alapítóként jelenhet meg egy kész konstrukcióval rendelkező piaci szereplő, de háttérbeszélgetésekre hivatkozva még valószínűbbnek nevezték, hogy maga az állam fontolgatja foglalkoztatói pénztár alapítását.

A lap azt írta: az alapítói banki hátteret a most formálódó Takarékbank Zrt. és hálózata is adhatná. A résztulajdonos Magyar Posta Zrt. alkalmazottait is beleszámítva nyolcszázezret közelítheti a taglétszám induláskor - tették hozzá.

Olvasóink írták

  • 2. Léni 2013. november 19. 11:52
    „Mi a szösz? Mégis kellenek magánnyugdíj pénztárak? Mi lett a 3 000 000 000 milliárd forinttal?
    Akiket leraboltak, mikor és hogy fogják visszakapni ezt?
    Mielőtt elindítanak egy új nyugdíjkasszát, igazán rendbe tehetnék az előző sarukat!!!!”
  • 1. Pimpa42 2013. november 18. 07:55
    „És kötelező lesz ebbe fizetni?
    Aztán egyszer csak kijelentik, hogy az nem is a zemberek pénze, és különben is nagyobb biztonságban lesz a zállamnál?
    És egyszerűen einstandolják azt is, hogy eltapsolják megint?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

EY: az IND Group alapítója lett az év

Az idén a pályázók elsősorban az IT szektort és a gyártó cégeket képviselték. Tovább olvasom