Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Utasított az Európai Bizottság: a Malév fizesse vissza az állami támogatást

Malév számára nyújtott, az uniós szabályokkal "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot hétfőn az Európai Bizottság.
Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".

A közlemény kiemelte, a bizottság a 2010 végén indított mélyreható vizsgálatban a következő tételeket tekintette át: a 2003-ban nyújtott, 76 millió euró összegű kölcsönt (amelyet a cég 2007 decemberében kapott meg), a 4,3 milliárd forint összegű kölcsönt a Malév Ground Handling leányvállalatának "meghiúsult eladásával összefüggésben", 13,8 milliárd forint összegű adó- és társadalombiztosítási adósság elhalasztását, 2010 februárjában 25,4 milliárd forint és 2010 szeptemberében 5,7 milliárd forint összegű tőkeemelést, a 2010 májusa és szeptembere között nyújtott 14,9 milliárd forint összegű tulajdonosi kölcsönöket, továbbá ezen tulajdonosi kölcsönök egy részének (az összeg után fizetendő kamattal együtt) Malév-részvényekké való átalakítását 2010 szeptemberében.

Malév: a légitársaság napi működésére nincs hatással az EU-határozat

A Malév számára nem jelent azonnali fizetési kötelezettséget az Európai Unió határozata, amely az unió szabályaival ellentétesnek minősítette a magyar államnak a légitársaság számára 2007-től 2010-ig biztosított tőkejuttatását; a Malév napi működését nem befolyásolja az uniós állásfoglalás - közölte a Malév Zrt. hétfőn.

A Malév járatai menetrend szerint közlekednek, beszállítóit továbbra is megállapodás szerint fizeti és partnereinek az eddig megszokott szolgáltatásokat nyújtja. Az ehhez szükséges forrásokat a tulajdonos biztosította - hangsúlyozza Berényi János, a légitársaság elnöke a közleményben.

A közlemény szerint a kormány arról tájékoztatta a Malév vezetőit, hogy továbbra is elkötelezett a nemzeti légitársaság fenntartásában. Ennek megfelelően a Malév vezetése és valamennyi munkatársa a szokásos módon végzi a munkáját és azon dolgozik, hogy az elmúlt hónapok javuló eredményeit a 2012-es évben is megőrizze.

A Malév 2012-re jelentősen javuló üzemi eredménnyel számol az elmúlt év utolsó negyedévében elért kereskedelmi eredmények alapján. A légitársaság 2011 utolsó hónapjában 78 százalékos telítettséget ért el, és 7 milliárd forinttal növelte bevételeit az előző év utolsó negyedévéhez képest - tartalmazza a közlemény.

A közlemény szerint "az uniós állami támogatási szabályok értelmében a hatósági beavatkozás gazdasági tevékenységet végző vállalkozások működésébe, akkor tekinthető támogatásmentesnek, ha azt olyan feltételek mellett hajtják végre, amelyeket egy piaci feltételek mellett működő magánszereplő elfogadott volna (ez az úgynevezett piacgazdasági befektető elve)". A bizottság vizsgálata "megállapította, hogy a Malév, tekintettel folyamatosan nehéz pénzügyi helyzetére, nem lett volna képes ilyen finanszírozást szerezni a piacon a Magyarország által biztosított feltételek mellett, vagy semmilyen finanszírozáshoz nem jutott volna".

Egy nehézségekkel küzdő vállalat a 2004. évi uniós megmentési és szerkezetátalakítási iránymutatásokba foglalt szigorú feltételek mellett részesülhet állami támogatásban. A Malév érdekében végrehajtott intézkedések azonban "nem teljesítették ezeket a feltételeket", mert "a Malév nem tudta igazolni, hogy milyen módon válna ismét életképessé a jelenlegi üzleti modell alkalmazása révén, semmilyen magánforrás nem járult hozzá a szerkezetátalakítás költségeihez és a tervben nem szerepelt egyetlen kompenzációs intézkedés sem a verseny jelentős állami támogatás eredményeképpen kialakult torzulásának minimalizálása érdekében".

A Malév ezenkívül már több alkalommal részesült állami támogatásban az elmúlt évek során - tette hozzá a közlemény.

Az "államtól kapott támogatásból származó gazdasági előnyök eredményeképp kialakult versenytorzulás leküzdése érdekében Magyarországnak vissza kell fizettetnie a támogatást a Malévval" - szögezte le a közlemény, amely szerint "ezáltal vissza fog állni az a piaci helyzet, amely a támogatás kifizetése előtt fennállt, megszüntetve vagy legalább csökkentve ezáltal a verseny támogatásból eredő torzulását". Erre az indoklás szerint "annak biztosítása érdekében van szükség, hogy a belső piacon fennmaradjanak az egyenlő versenyfeltételek".

Az előzményeket ismertetve a brüsszeli közlemény arra is emlékeztetett, hogy számos sikertelen privatizációs kísérletet követően a magyar állam 2007-ben adásvételi megállapodást kötött az AirBridge Zrt.-vel a nemzeti fuvarozó Malév Magyar Légiközlekedési Zrt. többségi tulajdonát illetően. A bizottság "sajtójelentések, valamint a Magyarországnak a Malév visszaállamosítására irányuló szándékával kapcsolatos, egy panaszos által benyújtott információkat követően" indított mélyreható vizsgálatot - utalt még vissza a testület.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a brüsszeli bejelentés követően közölte, hogy tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bizottság határozatát. A kormány várhatóan a január 16-i ülésén tárgyalja a szaktárcának a Malév jövőjére vonatkozó javaslatait - közölte a tárca, amely "a helyzet kezelésére több lehetséges forgatókönyv kidolgozásával készült", és ezeket az elmarasztaló döntés pontos tartalmának ismeretében aktualizálja, véglegesíti.

A minisztérium álláspontja szerint az Európai Bizottság döntése egyenes következménye annak, hogy a korábbi kormányok és Malév-menedzsmentek elmulasztották végrehajtani a vállalat régóta esedékes átalakítását. A közlemény szerint a fenntartható finanszírozásra és működésre vonatkozó hosszú távú megoldási tervek hiányában az értékes vagyonelemek felélésével, az elhibázott privatizációval kényszerpályára állították a légitársaságot.

NFM: Gyors döntés várható a Malév helyzetének rendezéséről

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bizottság határozatát, amely a Malév számára a 2007-2010 közötti időszakban nyújtott egyes hiteleket, tőkeemeléseket tiltott állami támogatásnak minősíti. A kormány várhatóan a január 16-i ülésén tárgyalja a szaktárcának a Malév jövőjére vonatkozó javaslatait - közölte az NFM hétfőn.

Fidesz: a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége a Malévval kapcsolatos EU-határozat

A Gyurcsány-korszak súlyos örökségének tartja a Fidesz szóvivője a Malévval kapcsolatos európai uniós határozatot.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az Európai Bizottság felszólítását úgy értékelte, hogy "egy újabb szocialista csontváz esett ki a szekrényből".

Mint az MTI-hez eljuttatott közleményében fogalmazott, a szocialista kormányok sorozatos elhibázott privatizációs és egyéb döntései teljesen működésképtelenné és fenntarthatatlanná tették a Malév struktúráját, ellehetetlenítették a nemzeti légitársaság normális működését.

A Gyurcsány-korszak kormányai a Malévval kapcsolatos minden rossz döntésüket mindig egy még rosszabbal tetézték, így a hétfői uniós határozat nem más, mint a Gyurcsány-korszak súlyos öröksége - írta Selmeczi Gabriella.

A közlemény szerint a szaktárca a helyzet kezelésére több lehetséges forgatókönyv kidolgozásával készült, ezeket az elmarasztaló döntés pontos tartalmának ismeretében aktualizálja, véglegesíti.

A közlemény leszögezi: változatlanul kiemelt cél, hogy a nemzetgazdasági érdekek hatékony érvényesülését biztosítva Budapest központú nemzeti légitársaság működjön Magyarországon. E törekvés megvalósításához elengedhetetlenül szükséges a Malév folyamatos működésének fenntartása.

Az NFM közleménye kiemeli, hogy a támogatási összegek visszafizettetését elrendelő határozat hatékony végrehajtása érdekében a magyar hatóságoknak minden szükséges lépést meg kell tenniük. Hozzáteszik, hogy e kötelezettségek teljesítése mellett a kormány és a szaktárca a közeli hetekben intézkedéscsomagot fogad el és vázol fel a helyzet megnyugtató rendezése érdekében.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontja szerint az Európai Bizottság döntése egyenes következménye annak, hogy a korábbi kormányok és Malév menedzsmentek elmulasztották végrehajtani a vállalat régóta esedékes átalakítását. A fenntartható finanszírozásra és működésre vonatkozó hosszú távú megoldási tervek hiányában az értékes vagyonelemek felélésével, az elhibázott privatizációval kényszerpályára állították a légitársaságot.

A visszaállamosítással annak költségvetési hatásain túl a Bajnai-kormány a helyzet kezelésének gazdasági és politikai felelősségét is áttolta a jelenlegire. Az elmúlt évek mulasztásait és visszaéléseit összegző Fehér Könyv a kormányzati honlapon elérhető. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által feltárt tények alapján Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos több feljelentést is tesz a dokumentumban bemutatott egyes ügyekben - áll a minisztérium közleményében.

A tárca a közleményben emlékeztet, hogy a kormányváltást követően azonnal megindult a kárfelmérés, a légitársaság átvilágítása, a lehetséges partnerek keresése, és jelenleg is folynak szakmai befektetővel tárgyalások. Az elmúlt időszak intézkedéseinek köszönhetően a Malév üzemi, kereskedelmi eredményei kimagasló mértékben javultak, e tendencia idén is folytatódik. A kormány és a szaktárca a továbbiakban is mindent megtesz a légitársaság folyamatos működtetése érdekében.

A Malév cégcsoport 2600 munkavállalót foglalkoztat és 500 hazai vállalkozással áll rendszeres szerződéses kapcsolatban. A légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járul hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosítja. A Malév közel 3 millió utast szállít évente 23 ezer járatpáron és 45 városba repül közvetlenül. Létezése a külföldről érkező beruházási, befektetési döntések egyik alaptényezője, hozzájárul az ország regionális szerepének erősítéséhez. A kormány mindezeket figyelembe véve úgy ítéli meg, hogy Budapest központú nemzeti légitársaság fenntartására egyértelműen szükség van, és ennek szellemében a további lépésekről gyors döntéseket hoz már a közeljövőben - közölte az NFM.

Olvasóink írták

  • 9. macs 2012. január 10. 00:07
    „9. KamuNeni,
    nem az EU követeli vissza a pénzt! Csupán kötelezi a Malévet, hogy fizesse vissza a magyar államnak a támogatásként kapott összeget.”
  • 8. KamuNeni 2012. január 09. 21:53
    „Az lehet hogy a magyar allamnak kell visszafizetnie, de viszont a magyar allam minden mast eu-s penzbol epitett fel mikor azok a sok milliardok amit a malevnek (csak egy cegnek) adott, amit eppen azokra a projectekre lehetett volna forditani amire penzt koldultak palyazatokneveben.

    Ha voltak tobb szaz milliardok a malevra, miert nem volt pl. az egeszsegugy fejlesztesere? vagy pedig megjobb, munkahelyek fejlesztesere penz?

    tehat jogos hogy az EU visszakoveteli a penzt.”
  • 7. klj-54 2012. január 09. 18:05
    „Gyurcsány pedig monnyon le!”
  • 6. macs 2012. január 09. 18:01
    „4. v.imre,
    gondold végig, van egy vállalkozásod és a konkurrencia olyan támogatásokat kap, melyek segítségével olyan elönyőkre tesz szert, ami rád nézve nagyon rossz. Szerinted ez így normális? Vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartani!”
  • 5. v.imre 2012. január 09. 17:43
    „5. 9349779 2012.01.09. 16:46

    Már megbocsáss, de most a Gyurcsány- és Bajnai-kormányoknak a Malév részére nyújtott támogatások nemzeti jogszerűsége védelmében emeltem szót. Ez nem függ össze a szabadságharccal. Legyünk csak kurucok :-)) A történelem kereke tovább forog. Nincs olyan, hogy lehetetlen.”
  • 4. v.imre 2012. január 09. 16:36
    „Bocsánat 3. Qullancs, a Malévnak a magyar állam költségvetésébe kell visszafizetnie a fent felsorolt forint támogatásokat és nem Brüsszelnek. Mint hogy az állam nem segíthette volna ki a tőzsdére bevezetett vállalkozást. Csorbult a liberális versenyjog. Azt a mindenét! :-))”
  • 3. Qllancs 2012. január 09. 16:21
    „Ez csak az első olyan szabálytalan pénzfelhasználás amit az EU. visszakér . 64,1 millió EU.
    Így is a gödör szélén állunk, ez csak az első kis rugás ,majd lesz itt még több is. Már csak egy kis pöccintés --és gurulunk lefelé a lejtőn !”
  • 2. v.imre 2012. január 09. 16:08
    „Engem az a kérdés sarkal hozzászólásra, hogy bár tudnám mire vonatkozik az 1. hozzászólás hahaha tartalma. Arra-e, hogy engem kifejezetten bosszant az EB ezen döntése, hogy az állam kész volt támogatni a nemzeti légitársaságot a fennmaradása érdekében, s ezért bünteti most a céget. Vagy arra szól-é a hahaha, hogy a mostani kormány majd valamit kieszel a büntetés visszafizetés módjára. Ez az ügy jó példa szerintem a liberális világgazdaság betegségeitől a csőd határára jutott, de még a nemzetek húsába marni képes agóniája megnyilvánulására. Ezért tekintek előre, hogy miként fogja átvenni a vezető szerepet Kína, India és a többi a jelenleg diktálóktól.”
  • 1. sevenof9 2012. január 09. 14:48
    „hahaha”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dominó: a benzináremelés 5 százalék fölé löki az inflációt

A januári infláció várhatóan 5,1-5,2 százalék lesz a üzemanyagárak most bejelentett emelése miatt,… Tovább olvasom