Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Varga Mihály: az ország nem érdekelt az oroszok elleni szankciókban

A ukrajnai események már most befolyásolják Magyarország megítélését, véleménye szerint a forint gyengülése is szoros összefüggésben van azokkal.
Magyarország nem érdekelt abban, hogy Oroszországgal szemben "szankciós lépések" legyenek - fejtette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EchoTV Heti Mérleg című műsorában szombaton, egyben úgy vélte, hogy speciális megoldásokkal kellene kikényszeríteni az ukrán-orosz helyzet megoldást, úgy, hogy az ne sértse a magyar gazdaság érdekeit.

Kiemelte, hogy az ukrajnai események már most befolyásolják Magyarország megítélését, véleménye szerint a forint gyengülése is szoros összefüggésben van azokkal.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország kedvező befektetői megítélését igazolja, hogy az elmúlt hónapokban több külföldi cég bővítő vagy zöldmezős beruházást avatott, és "tülekedés van a magyar állampapírokért".

Szavai szerint Magyarország furcsa helyzetben van, mert miközben feltörekvő országnak tekintik a befektetők, egy olyan gazdaságnak, amely jó felzárkózási pályán van az unióhoz, még mindig rendkívül sebezhető a magas államadósság miatt. A helyzet azonban Varga Mihály szerint változik, a gazdasági növekedés, a kisebb mértékű államháztartási hiány, az államadósság csökkenése azt igazolja vissza a piacok számára, hogy az új magyar gazdaságpolitika máshová teszi a hangsúlyokat.

"Ezt kell megőrizni a következő években is, mert ekkor tud Magyarország ténylegesen felzárkózni az Európai Unió fejlett országaihoz" - emelte ki Varga Mihály. Hozzátette: "azt tudjuk csak határozottan megmondani, mi felé törekszünk", így magasabb foglalkoztatás, több munkahely legyen az országban, alacsonyabb államadósság és deficit, lehetőség szerint mérsékelt infláció mellett, amely nem rontja a megtakarításokat, a jövedelmek értéket, emelkedő reálbérek, emelkedő, értéktartó nyugdíjak, "ezt szeretnénk megvalósítani".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödés: kéthavi csúcson a forint

Az eurót este 7 órakor 305,70 forinton jegyezték a délutáni 305,77 forint és a délelőtti 306,71… Tovább olvasom