Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Vége! Felszámolják az Electro Worldöt

Az áruházait sorra bezáró Electro World Magyarország (EWM) Kft.-nek nem sikerült csődvédelembe menekülnie.
A társaság ellen a Pest Megyei Bíróság megindította a felszámolási eljárást - közölte a gazdasag.hu portál.

Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az idén bírósági, illetve közjegyzői kezdeményezés nyomán hét végrehajtás indult az EWM ellen. A cég illetékesei kétszer kísérelték meg csődvédelembe menekíteni a társaságot, de mindkétszer lezárták az eljárást. A társaság alkalmazotti létszáma az idén júniusi 332-ről júliusra 1 főre csökkent.

A társaság működése során sohasem termelt nyereséget, árbevétele 2008-ig folyamatosan bővült, abban az évben meghaladta a 20 milliárd forintot. Utána viszont mélyrepülésre váltott, tavalyi forgalma alig érte el a 10 milliárd forintot. A cég masszívan veszteséget termelt, vesztesége rendre meghaladta az egymilliárd forintot, de 2009-ben már 3,7 milliárd forintra rúgott. A negatív eredményt 2010-re sikerült konszolidálni, a tavalyi évet így 1,2 milliárdos mínusszal zárták.

Nagy Károly András vezérigazgató még augusztusban az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az elektronikai áruházakat önálló kft.-k formájában üzemeltető cégcsoport azért lett fizetésképtelen, mivel kivonult mögüle az angol befektető, illetve a válság miatt visszaesett a forgalom.

A márkanév önmagában ér annyit, hogy vevőt vonzzon, mivel egy új név kiépítése évekig tart és költséges - mondta akkor a vezérigazgató. Hozzátette: az új koncepcióban azonban Budapesten legfeljebb ezer, vidéken pedig pár száz négyzetméteres lehet egy áruház, ettől nagyobb terület költségét nem lehet kifizetni a forgalom hasznából.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Chipsadó: eddig több mint 500 milliót vallottak be

A kormány 2011-re 5 milliárd, 2012-re 20-30 milliárd forint bevételt irányzott elő ebből az adónemből. Tovább olvasom