Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

VM: arányos felügyeleti díj az élelmiszeriparban

A díj az élelmiszerlánc-felügyleti szerv, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok bevétele lesz.
Az év elejétől bevezetett élelmiszerlánc-felügyeleti díjjal kiegyensúlyozott, arányos teherviselés valósul meg a teljes élelmiszeriparban, szemben az eddigi, a hús-szektort aránytalanul terhelő díjfizetési rendszerrel - közölte a szaktárca kedden.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)szerint a díjfizetést bevezető törvény erénye az is, hogy kistermelőbarát: mentesül ugyanis a felügyeleti díj bevallása és megfizetése alól az a mezőgazdasági kistermelő, akinek személyi jövedelemadó-köteles éves jövedelme nem haladja meg a 8 millió forintot.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény alapján ez év januárjától élelmiszerlánc-felügyeleti díjat kell fizetniük az élelmiszerágazat szereplőinek. A felügyeleti díjat bevallani május 31-éig, első részletét befizetni pedig július 31-éig kell.

A díj az élelmiszerlánc-felügyleti szerv, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a kormányhivatalok bevétele lesz. A díj mértéke – bizonyos kedvezmények mellett – az érintett tevékenységből származó előző évi nettó árbevétel, illetve magánszemély esetén a jövedelem 0,1 százaléka. Az Európai Unió több tagállamában is hasonló elvű általános díjfizetési kötelezettség terheli az élelmiszerlánc szereplőit.

A felügyeleti díj célja - tudatja a közlemény -, hogy az élelmiszerlánc szereplői között arányosabb legyen a teherviselés. A díj ez évi bevezetése például a húságazat terheit is csökkenti. Míg ez az ágazat a múlt évben 3 milliárd forintot fizetett, addig a számítások szerint az új rendszerrel költségei a felére apadnak.

A felügyeleti díj nem adó, nem a központi költségvetés bevétele lesz. A befolyó összeg az élelmiszerellenőrzés költségeit fogja fedezni, célzottan élelmiszerbiztonságra, élelmiszerlánc-felügyelettel kapcsolatos tevékenységekre, fejlesztésekre fordítható. A felügyeleti díj felhasználásáról az országos főállatorvos évente köteles beszámolni az Országgyűlésnek.

A felügyeleti díj bevezetésével párhuzamosan az élelmiszerlánc felügyelet területéhez kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak rendszerét felülvizsgálja a vidékfejlesztési tárca. Ennek kapcsán a díjak összege és száma is csökken. Az élelmiszerlánc szereplői teljes körű regisztrációs rendszerének kiépítése új eszköz lehet a feketegazdaság elleni küzdelemben - hangsúlyozza a közlemény.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minimálisan gyengült a forint

Az euró jegyzése 293,92 forint volt 18 óra körül, miután délután négykor 293,83 forinton állt. Tovább olvasom