európai szinten is alacsony

2020.09.10. 16:58

Történelmi mértékűre, 6,6 százalékra csökkent az adóelkerülés Magyarországon

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re – számos nyugat-európia országot is megelőzve – már 6,6 százalékra javult – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.

Az Európai Bizottság is elismeri a gazdaságfehérítés magyarországi eredményeit – jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint mondta: az online korszak bevezetése előtt még az Európai Unió legnagyobb adóelkerülési mértékével bíró államai között szerepelt Magyarország.

A gazdaságfehérítés online korszakát 2014-ben indította el a kormány, ekkortól vált kötelezővé az online pénztárgép használata. A következő évben indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. júliustól, az online számlázás bevezetésével még tovább szűkült a csalárd adózók mozgástere – idézte fel a pénzügyminiszter. Ennek köszönhetően 2018-ban Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben az adóelkerülés az európai országok között – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve, hogy

az 5,1 százalékpontos csökkentéssel már két éve jobb eredményt értünk el, mint Németország.

A bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján 2019-ben az áfarés mértéke még tovább, 6,6 százalékra javult, ezzel az értékkel megelőztük Ausztriát és Dániát is.

A magyar gazdaságfehérítés online találmányai amellett, hogy nemzetközi szinten is példaértékű modellekké váltak, megteremtették az adócsökkentés költségvetési lehetőségét is.

A koronavírus-válság idején különösen fontos, hogy – védve a tisztességes vállalkozásokat – senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik

- húzta alá a tárcavezető. A cél az, hogy a történelmi mértékűre csökkent adóelkerülési ráta még kisebb legyen – nyomatékosította Varga Mihály, megjegyezve, hogy így a költségvetési egyensúly fenntartása mellett még a koronavírus-válság ellenére is folytatódhat a kormány adócsökkentő politikája.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában