Foglalkoztatás

2021.04.29. 11:12

Hónapról hónapra emelkednek a bérek Magyarországon

Magyarországon hónapról hónapra kis mértékben ugyan, de élénkül a bérek emelkedése országos átlagban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) februári kereseti adatait kommentálva.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A KSH legfrissebb közlése szerint februárban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,5 százalékkal emelkedett.

Bodó Sándor közölte, a fizetések alapját részben az adja, hogy a gazdaság milyen hatékonyan képes működni, részben pedig a minimálbér és a garantált bérminimum, hiszen ezek húzzák fel a többi bérkategóriát is.

Felidézte, hogy míg 2010-ben a minimálbér 73 500 forint, a garantált bérminimum pedig 89 500 forint volt, idén februártól előbbi 167 400 forintra, míg utóbbi 219 000 forintra emelkedett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában