kölcsönhatásban

2021.09.18. 07:40

A BKIK programmal népszerűsíti a belföldi turizmusban Budapestet

A program fejenként 50 ezer forintos támogatást tesz lehetővé hozzávetőleg 500-1000 vidéki, a kezdeményezés célkitűzése szerint elsősorban egészségügyi dolgozó számára.

Önálló programot indít az őszi hónapokban a Budapestre irányuló belföldi turizmus támogatására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Szolidaritási alapjából, 25 millió forintos induló kerettel – tájékoztatott a BKIK.

Kiemelték: a program fejenként 50 ezer forintos támogatást tesz lehetővé hozzávetőleg 500-1000 vidéki, a kezdeményezés célkitűzése szerint elsősorban egészségügyi dolgozó számára.

A kezdeményezés lényege, hogy egy-kétnapos autóbuszos városnéző túrákat szerveznek a fővárosba olyan csoportok részére, akik a pandémia alatt a mindennapok hőseiként működésben tartották az országot.

Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a közlemény szerint elmondta, hogy minél több utazásszervezőt, személyszállításban, programszervezésben részt vevő vállalkozást és szolgáltatót szeretnének bevonni a turizmusélénkítő programba, hogy még szélesebb körben segíthessék a járvány előtt javarészt a külföldi vendégekre támaszkodó iparág talpra állását. A kamara ezért nyitott a kormányzattal való együttműködésre további támogatási lehetőségek érdekében – tette hozzá.

A Szolidaritási alap forrásainak bővítéséhez a kamara olyan vállalatok segítségét is várja, melyek az elmúlt másfél évben a világjárvány ellenére vagy éppen annak köszönhetően sikeresek maradtak – olvasható a közleményben.

A program első próbaeseményét augusztus végén tartották: a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Heves Megyei Területi Szervezetének közreműködésével ötvenen látogathattak a fővárosba megyei egészségügyi és szociális intézményekből – tájékoztattak.

A BKIK a program keretében iparági kutatást is indít majd – jelezték. Az utazások résztvevői között végzendő adatgyűjtéssel a budapesti látogatási csomagok finomhangolását, valamint a budapesti belföldi turizmus szervezésének szakmai- és marketing támogatását szeretnék segíteni.

A kamara Szolidaritási alapjából eddig az #újranyitvaBP kuponos kampányt támogatták, amely a fővárosi vendéglátóipari vállalkozások forgalmának növelését célozta meg 50 millió forintos induló kerettel.

Szeptemberig 44 budapesti étterem 180 pályázata keretében már mintegy 7000 egészségügyi dolgozót, pedagógust, önkormányzati dolgozót, tűzoltót és polgárőrt láthattak vendégül a pályázók.

A pályázatra továbbra is várják a fővárosi éttermek és 10-50 fős, az ország működőképességét biztosítók csoportjainak jelentkezését a keret erejéig az ujranyitvabp.bkik.hu oldalon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában