Európa legjobbja

2023.03.06. 13:30

Rangos elismerést kapott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai repülőtér a 15–25 milliós utasforgalmat bonyolítók között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI). Ez az egyik legrangosabb elismerés, amelyet repülőtér kaphat – közölte hétfőn a Budapest Airport az MTI-vel.

Járatinformációs tábla a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér A terminálján 2020. március 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az ACI minden évben több mint 30 teljesítménymutatót vizsgáló felméréssel térképezi fel világszerte 400 nemzetközi repülőtér szolgáltatásainak minőségét. Ez alapján tavaly minden negyedévben kimagasló eredményt ért el a budapesti repülőtér; a pontszámok minden korábbi értéket és a régiós versenytársak pontjait is túlszárnyalták.

Az utasok általános elégedettségi szintje egész évben ötös skálán 4 pontot meghaladó értéken állt, és jelentősen magasabb volt, mint a legforgalmasabb 2019-es évben

– ismertette a Budapest Airport.

A közleményben kiemelték: a Budapest Airport által az elmúlt 4 évben végzett fejlesztések értéke 2022 év végére elérte a 90 milliárd forintot, 2023 tavaszára pedig a 100 milliárdot is meghaladja majd. A fejlesztések között kapacitásbővítő, infrastrukturális, fenntarthatósági és egyéb, utasélményt növelő beruházások is találhatók.

Felidézték azt is, hogy a Budapest Airport tavaly zsinórban kilencedszer nyerte el a Skytrax Kelet-Európa legjobb repülőtere díját, az utóbbi évek fejlesztései nyomán pedig a repülőtér a Családbarát Hely tanúsító védjegyet is megkapta. Tavaly rangos elismerésben részesült a cargo üzletág is, amikor elnyerte az Air Cargo News Awards Az év cargo repülőtere díját, lekörözve Szingapúrt, Brüsszelt és Liége-t.

A Budapest Airport továbbra is tagja annak a 34 repülőtérből álló nemzetközi elit csapatnak, amely karbonsemlegesen működik, ezenkívül a vállalat fenntarthatósági törekvései kiérdemelték az Effekt 2030 Zöld egyensúly kategóriájának 2. helyét és a Deloitte Zöld Béka díját is. A Budapest Airport marketingtevékenységét a World Routes Marketing Awards Legjobb légitársasági marketing díja is elismerte, a társaság kommunikációs tevékenységét pedig 2020-ban az Eventiada IPRA Golden World Awards Legjobb reputációmenedzsment díja igazolta vissza. Munkáltatóként az Investors In People aranyfokozatú minősítését tudhatja magáénak a vállalat, sőt, a szervezet által megmérettetett cégek közül a világ 7 legjobb munkaadója közé is bekerült – sorolta a reptérüzemeltető közleménye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában