Közlemény

2023.09.01. 11:30

Helyfoglalási funkcióval bővült a MÁV applikációja

Helyfoglalási funkcióval bővült a MÁV applikáció, a helyjegyes vonatokra az utasok kiválaszthatják ülőhelyüket - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.

MW

Utasok csomagokkal a főváros Déli pályaudvarának peronján a MÁV Start Zrt. Keszthely felé induló egyik InterCity (IC-s) vonatának egyik számozott kocsija felé tartanak, ahova a megváltott helyjegyük szól

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

Kiemelték, az alkalmazás újabb fejlesztése lehetővé teszi, hogy minden helyjegyes vonatra lehessen helyet foglalni, többek között az InterCity-kre, a belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, illetve a MÁV applikációban elérhető nemzetközi vonatokra is. 

A közleményben kitérnek arra is, hogy

 az ELVIRA internetes jegyváltási felületen (https://jegy.mav.hu/) nyár elejétől a balatoni, illetve a Győrt érintő szombathelyi, szentgotthárdi és soproni InterCity-knél már ülőhelyfoglalási rendszer érhető el a vásárlási folyamatban. 

Az Android és iOS operációs rendszerekre, valamint Huawei készülékekre letölthető MÁV mobilalkalmazást használók száma folyamatosan növekszik, a regisztrált felhasználók száma elérte az 1,9 milliót. A 2019-es egyharmadhoz képest 2021-ben már az online értékesítés kétharmada az applikáción keresztül zajlott, csaknem minden ötödik belföldi utas váltott így jegyet. 2022-ben egymillió utas töltötte le, és használta a MÁV applikációt, az alkalmazás népszerűségét mutatja, hogy az eltelt egy évben már 800 ezerrel növekedett a felhasználók száma. 

Az elmúlt 5 évben a belföldi utasok 34 milliárd forint értékben vásároltak az applikáción keresztül, további 4,1 milliárd forintért pedig nemzetközi utazásra szóló jegyeket váltottak. Az applikáció forgalma eléri a 40 legnagyobb jegypénztár együttes értékesítési adatait. 

A legtöbb jegyet idén április 6-án vették az utasok, akkor egy nap alatt 67 millió forint összértékű vásárlási tranzakciót végeztek.

 A legtöbben a Keleti pályaudvar és Győr, a Kelenföld és Győr, továbbá a Keleti és Miskolc közötti viszonylatokon utaztak a mobilalkalmazásból vásárolt jeggyel - tájékoztatott a MÁV.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában