Lovassport

2022.07.29. 17:40

Szotyori Nagy Kristóf: a lovassport Magyarországon töretlenül fejlődik

A lovassport Magyarországon a rendszerváltás óta töretlenül fejlődik, egyre többen lovagolnak, minden térségben vannak lovardák – mondta Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke pénteken a jelenleg zajló Szilvásvárad Masters Nemzetközi Versenysorozat kapcsán.

A csütörtöktől vasárnapig tartó Masters Nemzetközi Díjugrató Versenyen 20 ország lovasai mérik össze tudásukat a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont arénájában.

Mint Szotyori Nagy Kristóf fogalmazott, kortalan sportról van szó, amelyet nem csak fiatal korban lehet elkezdeni és gyakorolni, sokan akár 60 éves korban is világszinten lovagolnak.

A lovassportban Magyarország utánpótlás szinten Európa élmezőnyében van

– hangsúlyozta. 

Hozzátette, hogy Magyarországon is egyre több a verseny, több a lehetőség, szinte minden településen van már lovarda. Az oktatás színvonala is emelkedik, a lovasoktatók, edzők képzésére az elmúlt évtizedben nagy hangsúlyt fektettek. Elért arra a szintre a sport, hogy már nem kontroll nélkül, hanem felügyelettel, szakmai irányítással lehet lovagolni.

Hivatalos versenyen 10 éves kortól, szabadidős versenyeken fiatalabb korban is, nemzetközi szinten pedig 12 éves kortól lehet versenyen részt venni

 – mondta Szotyori Nagy Kristóf, kiemelve, hogy ez az egyetlen olimpiai sport, ahol nem külön értékelik a nőket és a férfiakat.

Magyarországon szinte minden hétvégén vannak lovasversenyek, egy hétvégén sokszor 8-10 verseny is van a szabadidős szakágtól a világkupa szintig. A versenyek sokszor többnaposak, a jelenleg zajló Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjugrató Verseny például csütörtöktől vasárnapig tart.

Mint kiemelte, Szilvásvárad a lóról híres, a lovassport különböző szakágai innen indultak. A lovasstadion különleges pálya, gyönyörű környezetben.

A mostani versenyen rekordszámú külföldi résztvevő van jelen: 300 ló és 20 nemzet lovasa az Egyesült Királyságtól az Egyesült Arab Emírségekig.

A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat három lovassport-szakágat fog össze, a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektetve a már jól ismert fogathajtó szakágra is. A sorozat célkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport vérkeringésébe.

A lovasközpont a világ azon kevés versenypályájának egyike, mely minden lovassport szakágat egy helyen tud kiszolgálni. Stadionja 6500 néző befogadására alkalmas. Európa egyik legnagyobb területű, négyévszakos talajjal rendelkező versenypályája és melegítőpályája fogadja a versenyzőket.


Borítókép: Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség díjugrató szakágának elnöke beszél a díjugrató Nemzetek Kupája budapesti versenyéről tartott sajtótájékoztatón a főváros VIII. kerületében található Nemzeti Lovardában 2018. augusztus 1-jén. A díjugrató versenyt augusztus 9-e és 12-e között rendezik. Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában