Bolgár–magyar

2023.11.16. 08:34

Négy konzul segíti a szurkolókat Szófiában (videó)

„A Bolgár Labdarúgó-szövetség által előadott szégyenteljes és szánalmas bohózatot követően a szurkolók kizárása mellett játszik Eb-selejtezőt a magyar fociválogatott Szófiában. Információink szerint mintegy 300 magyar szurkoló döntött úgy, hogy a zárt kapuk ellenére a helyszínre utaznak, az ő figyelmüket szeretném felhívni arra, hogy a mérkőzés kezdete előtt, 17 órakor bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt” – írta csütörtök reggeli Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

MW

Szoboszlai Dominik, Szalai Attila, Kalmár Zsolt, Csoboth Kevin, Szuhodovszki Soma, Demjén Patrik és Lang Ádám (b-j), a magyar válogatott játékosai a nemzeti csapat stadionsétáján a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban 2023. november 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

„A szurkolók biztonsága és az esetleges segítségnyújtás érdekében összesen 4 konzult rendeltem az alábbi helyszínekre: egy konzul a repülőtéren, egy a stadionnál, kettő kollégám pedig a szurkolók által a közös meccsnézés helyszíneként megjelölt helyszínen fog szolgálatot teljesíteni” – olvasható a bejegyzésben.   

Baj esetén a magyar szurkolók hozzájuk tudnak fordulni segítségért, vagy az alábbi ügyeleti telefonszámot hívhatják: +359 884628866.   

„Vigyázzanak magukra! Hajrá magyarok!” – írta Szijjártó Péter.

A 18 órakor kezdődő találkozót nálunk is nyomon követheti majd!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában