Labdarúgó NB I

2024.03.09. 17:54

Horváth duplázott, hazai siker Kecskeméten

A tavaly ezüstérmes Kecskemét Horváth Krisztofer duplájának is köszönhetően 3-1-re nyert szombaton a bennmaradásért küzdő, vendég Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.

MW

Illusztráció/ A kecskeméti Szabó Alex, Nagy Krisztián, Katona Bálint és Tóth Barna (b-j) a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában játszott Kecskeméti TE - ZTE FC mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban 2023. április 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Bús Csaba

A hazai csapat egymás után elszenvedett két vereség után tudott ismét győzni.

A kezdés előtt a héten elhunyt Nagy Zsoltra, a Kecskemét 2008-as másodosztályú bajnokcsapatának kapusára emlékeztek a jelenlévők.

Hamar vezetést szereztek a hazaiak, miután egy szöglet után, a kapu előterében Ötvös kezére pattant a labda. A megítélt büntetőt Horváth Krisztofer értékesítette magabiztosan. Jól reagált a gólra a Kisvárda, támadásba lendült, néhány percre beszorította riválisát és ennek meg is lett az eredménye, a szerb Milos Spasic ugyanis egy kipattanóból egyenlített.

A folytatásban leginkább a mezőnyben folyt a játék, majd a vendégvédelem megingását Horváth használta ki parádésan: jobbról, éles szögből lőtt gyönyörű gólt a jobb felső sarokba.

 Néhány perc múlva aztán ismét egyenlíthetett volna a Kisvárda, Káprály Mihály játékvezető ugyanis 11-est ítélt a vendégek javára, VAR-vizsgálat után azonban – jogosan – visszavonta azt. Az első félidő lefújása után kisebb dulakodás alakult ki a játékoskijárónál, de hamar megnyugodtak a kedélyek.

A szünetet követően is maradt a jó iram, de helyzetek sokáig nem alakultak ki, sok volt a játékmegszakítás. A félidő derekán aztán egy labdaszerzés után gyors és pontos támadást vezetett a Kecskemét és Horváth passzából Banó-Szabó Bence kiszorított helyzetből, balról remek gólt lőtt. Az újabb találat után cserékkel frissítettek a vendégek, de a támadójátékuk nem vált eredményesebbé, a kecskeméti védelem könnyedén hatástalanította a próbálkozásaikat. A hajrában magabiztosan őrizték előnyüket a hazaiak, sőt, ők álltak közelebb az újabb gólhoz, s megérdemelten tartották otthon a három pontot.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 3-1 (2-1)
--------------------------------------------
Széktói Stadion, 2635 néző, v.: Káprály
   gólszerzők: Horváth K. (8., 24., az elsőt 11-esből), Banó-Szabó (63.), illetve Spasic (13.)
   sárga lap: Zsótér (14.), Zeke (67.), illetve Camaj (51.), Lucas (75.)

Kecskeméti TE:
   --------------
Varga Be. - Májer (Szűcs, a szünetben), Iyinbor, Belényesi, Katona L., Zeke (Leoni, 89.) - Vágó (Meszhi, 81.), Zsótér - Banó-Szabó (Helmich, 72.) - Horváth K., Lukács (Pálinkás, 81.)

Kisvárda:
   ---------
Petkovic - Melnyik (Navratil, 65.), Ötvös, Jovicic (Stefan, 65.), Széles, Camaj (Filipovic, 83.) - Nikolov (Makowski, 70.), Lucas, Cipetic - Mesanovic, Spasic (Ilievski, 65.)

Eredmények és tabella

A tabella utolsó két helyezettje, azaz az egyaránt kieső helyen álló Mezőkövesd és Kisvárda is kikapott a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati játéknapján.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Diósgyőri VTK 1-2
Kecskeméti TE-Kisvárda Master Good 3-1

pénteken játszották:
Puskás Akadémia FC-Újpest FC 0-2

vasárnap:
Paksi FC-Debreceni VSC 13.00
Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 15.30
Zalaegerszeg-MTK Budapest 20.00

   A tabella:
1.  Paksi FC                    23 15   4   4    42-26  49 pont
2.  Ferencvárosi TC             22 15   3   4    59-22  48
3.  Fehérvár FC                 23 12   3   8    42-34  39
4.  Puskás Akadémia FC          24  9   8   7    37-28  35
5.  Kecskeméti TE               24 10   3  11    35-37  33
6.  Debreceni VSC               23  9   5   9    31-29  32
7.  Diósgyőri VTK               23  9   5   9    37-36  32
8.  MTK Budapest                23  9   4  10    29-44  31
9.  Újpest FC                   24  9   3  12    31-47  30
10.  ZTE FC                      23  8   4  11    33-43  28
11.  Kisvárda Master Good        24  6   2  16    25-39  20
12.  Mezőkövesd Zsóry FC         24  5   4  15    22-38  19

A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést április 10-én játsszák.

A 25. forduló programja:

március 16., szombat:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 13.00
Diósgyőri VTK-Paksi FC 15.30
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 17.45  

március 17., vasárnap:
Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE FC 12.30
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 14.45
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 17.30

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában