Labdarúgó NB I

2024.05.10. 22:45

Simán nyert a Kecskemét Újpesten

A Kecskemét vendégként 3-0-ra győzött az Újpest ellen pénteken a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának nyitómérkőzésén.

MW

Forrás: Facebook/kecskemetite

Jobban kezdett az Újpest, de aztán magára talált a Kecskemét. A vendégcsapat egy védelmi hibát kihasználva jutott vezetéshez a 27. percben. Keita nem tudott felszabadítani, Pálinkás lefülelte a rosszul sikerült passzt az ötös jobb sarkánál és élesen a hosszú sarokba lőtt, a labda a kapufáról pattant a hálóba. 

A második félidőben előbb Horváth Krisztofer talált egy szép testcsel után 16 méterről a hazai kapuba, majd megint Keita ügyetlenkedett a 16-oson belül, és a megszerzett labdát Pálinkás tekerte a bal felső sarokba. A hazai védő nem is maradhatott a pályán sokáig, pár perc múlva lecserélte őt Mészöly Géza vezetőedző. 

A Kecskemét további helyzeteket is ki tudott alakítani, az Újpest viszont határozatlan volt támadásban, csak kapufáig jutott az után, hogy múlt szombaton 7-0-s hazai győzelemmel biztosította be az élvonalban maradását.

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Újpest FC-Kecskeméti TE 0-3 (0-1) 

Szusza Ferenc Stadion, 5255 néző, v.: Vad II. 

gólszerzők: Pálinkás (27., 64.), Horváth K. (59.) 

sárga lap: Keita (52.), illetve Zeke (86.) 

Újpest: 

Molnár - Huszti, Keita (Pauljevic, 69.), Koburi, Geiger (Tamás, a szünetben)- Tajti, Mörschel (Kiss T., 68.), Radosevic - Ljujic (Mucsányi, 76.), Ambrose, Csoboth 

Kecskemét: 

Varga B. - Szűcs, Belényesi, Katona - Májer (Nagy O., 83.), Nikitscher, Helmich (Vágó, 76.), Leoni (Zeke, 76.) - Banó-Szabó (Zsótér, 67.), Pálinkás (Lukács, 83.), Horváth K.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában