Szegedi hírek

2024.02.23. 12:35

Szegeden jótékonykodott Jákob Zoltán

Játszótéri eszközöket és kerékpárokat ajándékozott Jákob Zoltán a szegedi Bárczi iskolának. A 2,5 millió forint értékű adományt személyesen hozta el szerdán a gyerekeknek.

Timár Kriszta

Jákob Zoltán személyesen hozta el a Bárczi iskolának a 2,5 millió forint értékű ajándékot. Fotó: DM

 Jákob Zoltánról, hazánk 35. leggazdagabb emberéről a legtöbbeknek talán a Nagy Ő című műsor jut eszébe, illetve egyedülálló Ferrari gyűjteménye. A műköröm bizniszből 50 milliárd forintos vagyon felépítő vállalkozóról ugyanakkor az is köztudott, hogy vagyonából rendszeresen költ jótékony célokra. A napokban éppen Szegeden segített: szerdán személyesen hozott el 2,5 millió forint értékű adományt a városba.

Fotó: DM

A Bárczi Gusztáv EGYMI, Óvoda és Általános Iskolát a vállalkozó alapítványa kereste fel tavaly év végén, hogy szívesen támogatnák tevékenységüket. Az intézményben 50 óvodásról és közel 200 iskolásról gondoskodnak – mindannyian tanulásban vagy értelmileg akadályozottak.

Mozgásfejlesztéssel kapcsolatos eszközökben gondolkoztak, hiszen minden fejlesztésnek ez az alapja. A velünk történet egyeztetés alapján végül két játszótéri eszközt , négy felnőtt és öt ovis kerékpárt, illetve négy óriás babzsákot kaptunk. A bicikliket a KEVE Plusz programban használjuk, ezeknek köszönhetően már lesz annyi kétkerekű járművünk, hogy egy egész osztály egyszerre tud elindulni, nem kell senkinek otthonról hoznia 

– mondta el lapunknak Mucsiné Erdei Mónika igazgató.

Fotó: DM

Az iskolások udvarrészére vásárolt kötélhidat és fészekhintát rekord gyorsasággal telepítették az iskolába, a kerékpárokat pedig Jákob Zoltán személyesen hozta el a maga vezette kisbusszal. Az üzletembert a gyerekek műsorral fogadták, majd azt is megvárta, ahogy a gyerekek birtokba vették a játszóteret.

@jakobalapitvany Ilyen még nem volt… ha tetszett, írd meg nekünk és akkor csinálunk még ilyet.#jakobalapitvany #jakobzoli #szeretet #iskola#segítség #szeged@Jákob Zoli ♬ eredeti hang - Jákob Zoli Alapítvány

 

Nagyon közvetlen volt. Beszélgetett a diákokkal, akik ölelgethették, fotózhatták. Nagy élmény volt nekik 

– mesélte az igazgató.

Jákob Zoltán egyébként aznap egy családot is meglátogatott Szegeden. Egy édesanya üzenetét olvasva, hogy nem tud gyermeke első születésnapjára ajándékot venni, játékokkal, lufikkal és élelmiszerrel megpakolt autóval érkezett meg hozzájuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában