Helyi életstílus

2019.12.09. 10:45

Itallal kínált Csongrádon a „csodaszarvas” – Fotók

Csodálatos idő, ragyogó napsütés fogadta a második szarvaskészítő verseny résztvevőit a városháza előtt.

Majzik Attila

Van, aki az élethűségre, mások a kreativitásra törekedtek a jó hangulatú versenyen. Fotó: Majzik Attila

A levegőben sült alma illata szállt, miközben fúrók surrogása és fűrészek zúgása töltötte be a teret. A résztvevők nagyon komolyan vették a versengést, elszántan fúrtak-faragtak, mindannyian a tökéletes szarvast akarták megteremteni. A legnépesebb csapattal a tavalyi bajnok Rémszarvasok érkeztek. Legutóbb a mókás nyakkendőjük volt az „egyenruha”, idén viszont mind csinos manóruhába bújtak.

 

A nyakkendő a szarvasukon megmaradt, viszont újításként idén egy szánkón ülő agancsost készítettek, hogy a gyerekek is fel tudjanak ülni mögé. Az elejénél viszont inkább a felnőttekre gondoltak: a szarvas patáin egy levél alakú italtálcát egyensúlyoz, amin hat kis pohár fér el. A csapat minden lépést alaposan megvitatott, bár szakmai viták nem voltak, inkább egymás ugratásával telt az idő.

Azt is próbáltuk megtudni, mitől lesz igazán jó egy fából faragott szarvas.

– A felkészüléstől – vágták rá nevetve a szarvaskészítők, miközben a hideg elleni „védőitalt” szorongatták a kezükben. A fiúk elmondták, a tavalyi versenyen is nagyon jól érezték magukat, ez is egy jó alkalom arra, hogy összejöjjön a baráti társaságuk és közösen bolondozzanak egy jót.

Időközben a rönkfából készült agancsosok és a csapatok névtáblái is elkészültek, a döntés ettől kezdve a nézők kezében volt. A közönségszavazást végül a Rémszarvasok nyerték, akik a legjobban öltözött csapat különdíját is elvitték. A gratulációk fogadása közben pedig már arról folyt köztük a szó, hogy jövőre milyen szarvast építenek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában