A legnagyobb hazai harkályfaj

2022.11.15. 21:45

Fekete harkályok a Maros-parton

A hazánkban előforduló harkályfajok közül a fekete harkály a legnagyobb, testhossza az 50 centimétert is elérheti. Alapvetően inkább középhegységi bükkösök, fenyvesek lakója, de a Körös és a Maros ártere is megfelelő élőhely számára.

Munkatársunktól

A fekete harkály külleme is igen érdekes. Fotó: Tokody Béla

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártéri területét járva a mostani időszakban jó eséllyel meghallhatjuk a fekete harkályok jellegzetes, messzire hangzó, rikoltásszerű kiáltását. Sőt, láthatjuk is őket – hívta fel a figyelmet honlapján a nemzeti park igazgatósága.

A hazánkban előforduló harkályfajok közül a fekete harkály a legnagyobb, testhossza az 50 centimétert is elérheti. Tollazata fényes koromfekete, a hímeknek a fejtetőjén, a tojóknak pedig csak a tarkóján van egy élénkpiros folt. Alapvetően inkább középhegységi bükkösök, fenyvesek lakója, de a Körös és a Maros ártere is megfelelő élőhely számára. Itt ugyanis vannak olyan öregebb fák, amelyekben odút tud vájni magának. Testméretéből kifolyólag odúja is nagy méretű, így ha ő azt már elhagyja, akkor szívesen fészkelnek bele más, szintén nagyobb méretű fajok, például kék galambok, kuvikok, szalakóták.

Hangja nagyon jellegzetes, magas, ezért rikoltásszerű kiáltását több kilométeres távolságból is meghallhatjuk. Főként ősszel és télen van ez így, amikor már a fák részben, vagy egészben lehullajtják lombjukat. Ilyenkor magukat a fekete harkályokat is könnyebb megpillantani, de jelenlétükre a korhadt fák alatti, nagy méretű forgácsokból is következtetni lehet. A nemzeti park Maros-ártér részterületén a tájékoztató szerint csupán néhány fekete harkálypár fészkel. A fekete harkályokra amúgy nagyon jellemző a területhűség. Télire nem vonulnak el, s ha az ökológiai feltételek megfelelőek számukra, akkor egész életüket a saját területükön töltik.

 


 




 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában