Makó

2022.12.11. 16:40

A makói Luigi két újabb aranylemeze

Újabb kettővel gyarapodott a makói születésű popénekes, Luigi aranylemezeinek a száma a közelmúltban: ezúttal két olyan válogatáslemez érte el az ehhez szükséges eladott példányszámot, amely egy bulvárlap mellékleteként jelent meg. Lugi bár már Pesten él, de az ünnepeket itthon tölti.

Szabó Imre

Fotó: Makó Városi Televízió

– Természetesen örültem az újabb aranylemezeknek, de nekem az igazi elismerés a közönség szeretete – mondta Luigi, azaz ifjabb Kóczé Lajos, a romantikus stílusú muzsika makói születésű sztárja.

Makó marad az első

Mint az énekestől megtudtuk, mindkét válogatásalbum az egyik bulvármagazin mellékleteként jelent meg. Az egyiken a Nem mondhatok mást, a másikon a Fogd a kezem, el ne engedd! című szerzeménye hallható – mindkettő a tőle megszokott dallamos, de modern hangzású muzsika. Érdekes, hogy noha már egy ideje a fővárosban él, és egész évben vannak fellépései szerte az országban, új dalait először mindig a makói közönségnek mutatja meg. Ezekkel is így történt.

Luigi a két aranylemezért kapott kiadói elismeréssel. Fotó: Makó Városi Televízió  

A Zábó-család kitüntette

Luigiról közismert, hogy művésznevét maga Lagzi Lajcsi találta ki. Muzsikus család sarja, először 16 évesen egy helyi tehetségkutató versenyen aratott sikert, második lett egy Zámbó Jimmy-szám eléneklésével. A 12 esztendeje halott Király dalaiból mindmáig elénekel néhányat a koncertjein, de műsorának zömét már saját szerzemények teszik ki. Eddig öt önálló lemeze jelent meg. Klipjei rendre felbukkannak a műfajjal foglalkozó zenei csatornákon, sokfelé hívják koncertezni, albumait pedig már saját kiadója jelenteti meg. 

Utoljára akkor írtunk róla bővebben, amikor az azóta slágerré vált Nem kellene sírni már című számának klipjét forgatta a Maros-parton, illetve Szegeden Palócz Léna szépségkirályő társaságában, de beszámoltunk arról is, amikor a Zámbó-család kitüntette azért, mert méltó módon ápolja Jimmy zenei örökségét.

Februárban új lemezen szerepel

Luigit legutóbb a TV2 Hal a tortán egyik napokban sugárzott epizódjában láthatták a tévénézők, Zámbó Árpy ugyanis őt kérte fel, hogy fogadja a vendégeit, muzsikáljon nekik. Ugyancsak a napokban egy jótékonysági gálakoncert egyik fellépője volt Tarnazsadányban, ahol egy súlyos beteg kislány javára indult gyűjtés. Az év végéig még hátravan néhány koncertje, de úgy tervezi, hogy az ünnepeket itthon, családi körben tölti. Ami pedig a jövő évet illeti, máris nagyon sok fellépése van lekötve. Februárban pedig ismét megjelenik egy válogatáslemeze egy újság mellékleteként, amelyen ugyancsak hallható lesz tőle egy új nóta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában