Egész napos programmal készülnek

2023.01.27. 10:57

Busókkal és kiszebáb égetéssel búcsúztatják a telet Szentesen

Délelőtt gyerekprogramokkal, délután busókkal „megerősített” felvonulással, este pedig koncertekkel űzik el a hideg időt a városban. Szentesen húsz éves hagyománya van a télbúcsúztatásnak.

M.A.

Idén is tűzzel űzik el a telet. Archív fotó: Majzik Attila

Három helyszínen várják majd a családokat február 11-én a városban, hogy közösen intsenek búcsút a télnek. Szentesen 2002 óta rendeznek télbúcsúztató fesztivált, amelyet az évek során hol gamer partyval, hol jelmezversennyel kombináltak, de olyan év is volt, amikor kínai „oroszlánok” táncoltak a szentesi utcákon.

Idén a farsang és a hagyományőrzés jegyében telik majd a Szentes Város Önkormányzata és a Szentesi Művelődési Központ szervezésében megrendezett esemény.

Február 11-én 10 órától az Ifjúsági Házban kezdődnek a programok, ott Harry Potter interaktív gyerekműsorral, kézműves foglalkozással, bábelőadással és farsangi vetélkedővel várják a gyerekeket, de óriás mesefigurákkal is lehet együtt fényképezkedni és a fánkkóstolás sem maradhat el.

Ebéd után a Kossuth téren folytatódik a téltemetés, ahol a zenéé és a táncé lesz a főszerep: a Tambura zenekar táncháza után Lini and her Stepbros koncert szórakoztatja a közönséget.

A téltemető menet 16 órától indul mohácsi busók kíséretével, majd a telet a Gödörben temetik el. A téltemetés és kiszebáb égetés után újra a Kossuth tér ad helyszínt az esti programoknak, ahol két élő koncert is várja a közönséget: a Seres Brothers és Takács Nikolas lép fel. Aki pedig még bírja szusszal, az este 10-ig is bulizhat a téren, az estét DJ Big Bill zárja majd a télbúcsúztató fesztiválon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában