Két keréken Tajpej utcáin

Tajvanon azért mentem el jogosítványt szerezni motorra, mert csak azzal engedtek be az egyetem fedett és őrzött parkolójába, ahová ösztöndíjjal érkeztem, hogy kínaiul tanuljak. Igénytelenül, papucsban mentem el a hivatalba, mert nem gondoltam, hogy ott, azonnal, úgy körülbelül egy órán belül meg is lesz a jogosítványom. Majdnem meglett. Az angol nyelvű számítógépes KRESZ-teszthez rám adtak egy körülbelül öt számmal kisebb belebújós makkos cipőt, hiszen Ázsiában a vizsgának meg kell adni a módját. Mint kés a vajon, úgy mentem át. Az egészségügyi vizsgálat egy sötét garázsban történt, ennek nem emlékszem a részleteire, bizonyára megfeleltem. A vezetés egy kicsi és szűk pályán végrehajtandó feladatsorból állt. Volt lassú menet, mint itthon, csak ott érzékelő van a keskeny sáv két szélén. Felvillan a lámpa, megvan a bukás.

Elmondom én, hogy buktam meg. Az utolsó feladat a vasúti átkelő volt. Szabályosan megálltam, majd amikor váltott a lámpa, az asztal mögött ülő, unott vizsgabiztos magához intett. Én pedig húztam egy kövér gázt és lendületesen, az érzékelőkön átvágva odagurultam hozzá. Hiba volt. Nem tudtam, hogy akkor még nem ért véget a vizsga. A motorom rendszámára ma is emlékszem: CQV-562. Imádtam mind a 150 köbcentijét.