Szeged

2023.04.06. 21:45

Húsvéti hangulat a lakótelepen - Galéria

Csodájára járnak a környékbeliek a Maros utca 9. szám alatti társasház előtti kiskerteknek. Nincs járókelő, aki ne állna meg egy kicsit gyönyörködni az üde, színpompás virágszigetben. A parcellákat 2020-ban Dudás Ferencné Jolika vette gondozásába. Lapunknak elmondta, előtte gaztenger volt a területen.

Koós Kata

Összesen körülbelül hatvan féle virág és díszcserje virul a nyugdíjas Jolika kertjében. Fotó: Gémes Sándor

– A Covid miatt nem mehettem sehova, de nem tudtam otthon ülni ölbe tett kézzel. Akkor kezdtem el a kertészkedést. Először csak a saját lépcsőházunk előtt, majd szépen sorban kitakarítottam és benépesítettem a többi lépcsőház előtt is – mondta a nyugdíjas Jolika, akinek ma már minden reggele kertészkedéssel kezdődik. Egyedül gondozza a területet, serényen telepít, szaporít és átültet, csupán nyaranta az öntözésben szoktak néha besegíteni neki.

Nárcisz, jácint, aranyeső, nefelejcs, rózsa, árvácska, krizantém és még számos, összesen körülbelül hatvan féle virág és díszcserje virul a kertben. A növények többségét maga vásárolta, de kapott ajándékba is, és csereberélni is szokott a környező társasházak önkéntes kiskert-gondozóival. 

A parcellák amellett, hogy szemet gyönyörködtetők, madárbarátok is. Számos cinke, veréb és rigó vendégeskedik rendszeresen a madáretetőknél. Dudás Ferencné Jolika húsvét alkalmából tojásfákat is díszített, sőt egy nyúlfészket is kialakított a „birtokon”, amit szerencsére ritkán dézsmálnak illetéktelenek. Ballagási szezonban ugyan eltűnik egy-két tulipán, de erre csak legyintett Jolika. 

– Forgalmas rész ez, sokan megállnak, és mondják, hogy milyen gyönyörű a kert. Nagyon sokan le is fotózzák. Nekem ez a legnagyobb hála és öröm a munkáért cserébe – mondta. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában