Megkezdődött a két és fél hónapos vakáció

2023.06.16. 14:34

Fagyival, palacsintával édesítették meg az utolsó napot – Fotók

A legszorgalmasabb és legaktívabb gyerekeket fagyizni vitte az igazgató Sándorfalván az utolsó tanítási napon. Az elsősöket palacsintával lepték meg, de mindenki más is már csak lazított a vakáció előtti utolsó órákban. Két és fél hónapig most az iskola közelébe sem kell menniük a diákoknak.

Timár Kriszta

Az igazgató vitte fagyizni a legkiemelkedőbb diákokat Sándorfalván. Fotó: Karnok Csaba

Délutánra kiürültek az általános és középiskolák: az érettségizők kivételével minden diák számára véget ért a tanév, két és fél hónapig csak a pihenés a dolguk. Igaz, az utolsó nap sem jelentett túl nagy megterhelést, hiszen a jegyeket addigra már mindenhol lezárták, tanítani pedig ilyenkor már felesleges. Vagyis pénteken a gyerekek már csak azért mentek iskolába, hogy elköszönjenek egymástól és ráhangolódjanak a vakációra.

A sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskolában is amolyan tábori hangulat uralkodott az utolsó napon: a nagyok a ballagási műsort próbálták, a kicsik pedig társasjátékoztak. Az elsősök meglepetést is kaptak: a Mars téri lángosozó üzemeltetői 120 darab palacsintát küldtek nekik ajándékba. Miközben lelkesen falatoztak, arról kérdeztük őket, örülnek-e, hogy véget ért a tanév. Természetesen kórusban zengett az igen, egy kislány azonban feltette a kezét. 

Én nem, mert szeretek Ildi nénivel tanulni

 – mondta Nóri. Persze ezek után mindenki a tanulás szépségéről beszélt. Arra a kérdésre, szerintük osztályfőnökük is annyit pihen-e majd a nyáron, mint ők, nemmel válaszoltak.

 Neki még meg kell írnia a bizonyítványokat. De aztán majd ő is biztos elmegy szaunázni, fürdeni

 – tippelgettek a gyerekek. Priegerné Szabó Ildikó pedig csak mosolygott. 

Jegyzetelek, hogy el ne felejtsem, ezt kell csinálnom nyáron

 – mondta.

Nem csak az elsősök utolsó napját édesítették meg egyébként felajánlással. Évek óta hagyomány Sándorfalván, hogy a legkiemelkedőbb diákokat egy fagyiskocsit üzemeltető vállalkozó megvendégel jeges finomsággal. Azok kaphatnak ajándék fagylaltot vagy jégkását, akik a tanév során legalább három igazgatói dicséretet összegyűjtöttek. – Ilyet lehet kapni fellépésekért, iskolai műsorban való szereplésért, versenyeken való szereplésért is. 

Ez nagy motivációt jelent év közben. Idén végül 120 gyereket hoztunk el fagyizni 

– mondta el az intézményvezető, Czibuláné Arany Szabó Ágnes, aki személyesen kísérte át a Kastélykertbe a megajándékozott gyerekeket.

A legközelebbi tanítási nap szeptember elseje, péntek lesz. Ez azonban egyelőre az egyetlen dolog, ami biztos, a következő tanév rendjére vonatkozó jogszabály ugyanis még nem készült el. Az várhatóan augusztusban jelenik meg a Magyar Közlönyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában