Helyi életstílus

2023.09.22. 21:30

Bölcsődei recept

Kiss Anna

A tápéi bölcsődében dolgozók betartják a receptet. Fotó: Gémes Sándor

Fotó: Gemes Sandor [email protected]

Légkondicionált bölcsődével gyarapodott idén Tápé, a volt óvoda épületében fogadják a gyerekeket szeptembertől. Az épületet mi is bejártuk egy sajtótájékoztatón, ekkor lettünk figyelmesek a bölcsődei receptre, amely az ott dolgozó nevelőknek, dadusoknak szól. Egy nagy kanál nevetés, két bögre szeretet, egy csipetnyi türelem, két evőkanál kreativitás és egy teáskanál hit szükséges kedvességgel megszórva a napi munkájukhoz.

Az ott töltött idő alatt megállapítottuk, hogy az új intézmény minden dolgozója "elkészíti" a receptet munkába indulás előtt, hiszen nagy szeretettel, türelemmel és kedvességgel fogadták és gondozták a gyerekeket, akik még nehezen viselték a szülőktől való elválást. 

De nemcsak a recept hozzávalói látszottak a felnőtteken, hanem a kisgyermeknevelőkről szóló írás is, miszerint ők azok, akik mindig mosolyogva segítenek, akiknek bánatűző ölelése van, aki minden választ jól ismer, és aki mondókázva töröl nózit és köti be a cipőt. Mindehhez egyébként biztosan a babakonyhában készülő kávé, valamint a zsebükben maradt, "varázslatos" hatással bíró kavics, gesztenye vagy valamilyen apróság ad erőt számukra.

Fotó: Gemes Sandor

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában