Kétezer métert futottak, öt állomáson kérdésekre válaszoltak, a megoldás egy székely közmondás volt

2023.10.13. 18:10

Vásárhelyen Faképnél hagy futást rendeztek – Galéria

Kovács Erika

Több mint kétszázan futottak a Szeretem Vásárhelyt Egyesület Vásárhely Bajnokai versenyén. Fotó: Kovács Erika

Újabb nagyszabású programot szervezett a Szeretem Vásárhelyt Egyesület Hódmezővásárhelyen. Pénteken a népkerti futópályán rendezték meg a VI. Vásárhely Bajnokai versenyt, amit idén a Határtalanul programhoz kapcsolódóan egy kissé átalakítottak.

Az eddigiekhez képest annyiban változott a már hagyományosnak számító versenyünk, hogy idén kapcsolódik hozzánk a Határtalanul program is. Most úgy alakítottuk a versenyt, hogy részben megmaradjon a jellege, de kapcsolódjon az erdélyi, székely vonalhoz is. Így találtuk ki a Faképnél hagy

 – székely-magyar futást – mondta Bagi Mátyás funkcionális tréner, az egyesület egyik alapító tagja.

A rendezvényen több mint 200 diák vett részt, akiknek 2000 métert kellett futniuk a Népkert futópályáján, közben 5 állomáson feladat várt rájuk. Mindenhol vicces székely kérdésre kellett válaszolniuk, amikre egy szó volt a válasz. A végén ezt kellett a csapatoknak összerakniuk, amiből egy székely közmondás jött ki.

Korábban a Vásárhely Bajnokai versenyen félmaratont kellett futni, most „csak” 2000 métert, aminek ugye nem akkora a sportértéke, de attól nehezebb, hogy egy részét terepen kell teljesíteni, illetve 3-400 méterenként van egy állomás. Gondoljunk csak bele, amikor már magas a pulzusunk és csak fél perc van egy kérdés megválaszolására, sokkal nehezebb összeszedni a gondolatokat ilyen állapotban, mint nyugalomban

 – mondta a szakember.

A Szeretem Vásárhelyt Egyesület több programot szervezett már eddig is, ahol a diákok örömmel vettek részt. A mai rendezvényünket is úgy állítottuk össze, hogy a sport, a mozgás mellett egy showműsorban is legyen részük az iskolásoknak

 – említette meg a sportember.

A verseny után izgalmas programok vártak a fiatalokra. Vidakovich Fülöp világbajnok és Olasz Csaba többszörös magyar bajnok BMX Flatland bemutatóját tekinthették meg, majd a Fly Addiction akrobatikus kosárlabda bemutató kápráztatta el a rendezvény résztvevőit.

 


 


 


 



 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában