Helyi életstílus

2023.12.25. 19:08

Bejgli futásra vár két ünnep között a Hód Mentor SE

Delmagyar.hu

Illusztráció.

Fotó: DM

A három, hat és kilenc kilométeres távokra már lehet online nevezni a www.e-nevezes.hu nevezőrendszerben, illetve majd személyesen is a verseny napján, december 30-án, szombaton – írja a Promenad24. 

Összegyúrta a Téli Crossfutás és a Bejgli Futás legjobb elemeit a hódmezővásárhelyi Hód-Mentor Sportegyesület következő sporteseményére. Ennek jegyében rendezik meg december 30-án, szombaton a jótékonysági futásukat, és idén újdonságként a Bejgli Futás egyben a Téli Crossfutás 2. fordulója is.

A távok ennek megfelelően a Kása-erdőben haladnak majd, a versenyközpont a Gyarmati Dezső Sportuszoda aulájában lesz. A rajt és a cél a Liget sor északi vége, Kása-erdő sarka; minden táv rajtja előtt 15 perccel közös, mintegy 800 méteres melegítő kocogás indul az uszodától.

A nevezési díj kétezer forint, amelyből az Életünkért-Egészségünkért Hódmezővásárhely és Makó Lakosságáért Közhasznú Alapítványt is támogathatják. A befolyt összegből egy felső kategóriás ultrahang diagnosztikai eszközt, továbbá a meddőség korai felismerésére szolgáló nőgyógyászati eszközöket vásárolnak. A nevezéskor a nevezési díjon felül is van lehetőség adományozni, melyet az Alapítvány hálásan fogad.

A három, hat és kilenc kilométeres távokra már lehet online nevezni a www.e-nevezes.hu nevezőrendszerben, illetve majd személyesen is a verseny napján.

Nem ez az első rendezvény, amely csatlakozik a kórház jótékonsági kezdeményezéséhez, korábban megírtuk, hangverseny és jótékonysági edzés is szerveződött a program köré.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában