Radnóti, nyakában koszorúval

Szívesen sétálok, mert ezzel a közlekedési formával jobban megismerhetünk egy-egy települést, valamint, ha az ottaniak vevők a kölcsönös információcserére – amit egyszerűbben beszélgetésnek is nevezhetünk – kellemes diskurzus alakulhat ki. Arról már beszámoltan – olvasóink legnagyobb örömére... –, hogy Csongrádon jártam, elmentem a Tisza Holt-ághoz, ahol körülölelt a csend, a természet csendje és csodája. Amíg odaértem, séta közben megláttam Radnóti Miklós mellszobrát, amiben semmi különös nincs, mert valószínűleg minden városban található ilyen emlékhely, neveztek el a nácik által meggyilkolt költőről utcát, teret, iskolát, intézményt, színházat.

Az volt a furcsa – és ezt nem kötözködésnek szánom –, hogy az emlékezés koszorúját nemzeti színű szalagon úgy akasztották a nyakába, mint egy medált vagy láncon függő kitüntetést. Még egyszer: nem keresek a kákán is csomót, és a tiszteletnek ezzel a módjával valószínűleg Radnóti Miklósnak sem lenne semmi gondja, ha értesülhetne róla. Sajnos, már 1944 óta felülről szemlél bennünket, de neki – szabadon idézve egyik legszebb és legismertebb versét, a Nem tudhatom... címűt – továbbra sem térkép e táj, és tudta, érezte, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.