Holtában is élő a makói odvas fa

Már többször „fárasztottam” – lehet, nem is kellene idézőjel? – olvasóinkat azzal, hol pihenek és ott milyen, számomra érdekes dolgokat fedezek fel. Legutóbb Makón jártam, és a Makovecz-buszpályaudvartól pár méterre lévő téren ejtőztem, leültem a séta előtt kicsit olvasni. Jó volt az idő, jó a könyv, ami egy különleges fiatal lányról, Lisieux-i Szent Terézről, az életéről, az önzetlen szeretetről szól.

Séta közben bámészkodtam, és a tér sarkában észrevettem egy belül teljesen odvas – a keletkezett üregben soványabb felnőtt is elférne –, úgy is mondhatnánk, halott fát. Lefényképeztem, és igazából akkor tűnt fel, hogy a törzsébe „kapaszkodva”, rajta élve borostyán (legalábbis arra hasonlít) kúszik egyre-egyre feljebb. De a fa sem lehet teljesen halott, mert gyökerei még szilárdan kapaszkodnak a talajba, az elmúlt évek nagyobb viharai sem döntötték ki. Vagyis él, de már régóta nagyon beteg lehet, viszont annyi ereje azért még van, hogy megadja az élet lehetőségét az agresszívan terjeszkedő szomszédnak.

Saját életünkben is gyakran támaszkodunk a nagyobbakra, az erősebbekre, bízva abban, segítenek. De ne legyünk borostyánok, amik olykor tönkreteszik, felélik a környezetüket. Mert ha befutják teljesen a fát, elveszik tőle a fényt, s így megölhetik.