Szegedi hírek

2022.12.20. 18:10

Ezüstérmes lett a szegedi jogászhallgatók csapata

delmagyar.hu

Fotó: SZTE

A KPMG Jövőépítők Program keretében háromfős csapatokban várta jogesetmegoldó versenyre a hazai hallgatókat a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén immár második alkalommal. A napi gyakorlatban tipikusan felmerülő, gazdasági jogi szituáció megoldásához a döntőbe jutott csapatok mentorálást, online kurzust is kaptak. A 18 induló közül a győztes a Pécsi Tudományegyetem jogászhallgatóiból álló Pécsi Sasok csapat lett, a második helyen pedig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Lexeged elnevezésű csapata végzett. A hallgatóktól a versenyben egy képzeletbeli gazdasági társaságnál felmerülő jogesettel kapcsolatos kérdésekre vártak megoldásokat. 

– A versenyben egyetemisták győzték meg társaikat és a zsűrit a saját megoldásukról, a program mégis nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan mi a mindennapokban működünk. Ismét örömmel láttam a felkészült, jól érvelő és egymást támogató fiatalokat. Nem titok, hogy van olyan munkatársunk, akit egy korábbi, hasonló programban ismertünk meg, ugyanis a célunk folyamatosan a legjobbakat megtalálni – mondta el Földesi Petra, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda Senior Associate szakértője. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!