Helyi gazdaság

2015.06.18. 16:01

Megérkezett Budapestre a kanadai Air Transat első járata

A gép Torontóból indult és Montreal érintésével érkezett csütörtök délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Leszállt Budapesten a kanadai Air Transat légitársaság első járata, a gép Torontóból indult és Montreal érintésével érkezett csütörtök délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

A járatot a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték, a pilóták pedig egy magyar és egy kanadai zászlót lógattak ki a pilótafülke ablakából.

A légitársaság a nyári szezonban hetente közlekedtet járatokat Toronto és Budapest között, amelyet 346 üléses Airbus A330-300-assal teljesítenek, az első érkező és induló járat teljes töltöttséggel közlekedett.
[namelink name="Szijjártó Péter"], külgazdasági és külügyminiszter a járatnyitás alkalmából azt mondta, Kanada harmadik legnagyobb légitársaságának járatnyitása gazdasági, turisztikai és nemzetpolitikai szempontból is fontos. Kifejtette, hogy a közép-európai térségben Magyarország a kanadai befektetők egyik kedvence, 2013-ban 500 millió dollár befektetés érkezett Kanadából és a járat megnyitásával dinamikus fejlődésre számítanak. A turisztikai ágazatban 2014-ben 34 ezer kanadai érkezett Magyarországra, amely 9 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Szijjártó Péter elmondta még, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Kanadában 314 ezer magyar él, ezen belül 53 ezren Torontóban, az új járat jelentősen könnyíti és erősíti a kapcsolattartást az észak-amerikai magyarokkal.

[namelink name="Lisa Helfand"], Kanada budapesti nagykövete szintén az emberi kapcsolatok szorosabbá válását hangsúlyozta, ugyanakkor kitért az egyre komolyabb gazdasági kapcsolatok fontosságára is.

[namelink name="Jost Lammers"], a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy 2008 szeptemberében szűnt meg a légi összeköttetés Magyarország és Észak-Amerika között, ekkor szüntette meg a Malév először a torontói, majd később a New York-i járatát, évek óta dolgoztak azon, hogy erre az útvonalra légitársaságot találjanak.

Elmondta továbbá, céljuk, hogy a következő nyári szezonra megduplázzák a frekvenciát, így heti két járat lehetne, mert szerinte az igény sokkal nagyobb a mostani kapacitásnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában