Aggodalom helyett kölcsönös együttműködésről beszélnek

2023.06.20. 17:30

Konkurenciát kap a mórahalmi fürdő Palicson

Július 31-ig kell elkészülnie a Mórahalomtól fél órára lévő palicsi aquaparknak. A 4,5 hektáros területen a tervek szerint minden lesz, ami Mórahalmon is van. A homokháti városvezetés és az illetékesek egyelőre nem tartanak a konkurenciától, a határon átnyúló együttműködés fontosságát hangsúlyozzák.

Arany T. János

Négy év alatt nőtt ki a földből Palicson az aquapark. A szabadkai városvezetés nyíltan kijelentette, hogy legalább olyan színvonalú lesz, vagy még jobb, mint a mórahalmi fürdő. Mórahalmon egyelőre nem aggódnak. Fotó: Török János

– A cél az, hogy büszkék lehessünk a fürdőre, amelyben lesz gyógyvizes medence, hidegvizes úszómedence, szauna, jakuzzi, élménypark is, és legalább olyan színvonalú lesz, mint a mórahalmi fürdő, ha nem még annál is jobb – jelentette ki magabiztosan a palicsi aquapark kivitelezésének megkezdése előtt 2018 nyarán Bogdan Laban, Szabadka akkori polgármestere. 
Négy és fél éve kezdődött az aquapark építése, amire közel 8 millió eurót költöttek és aminek július 31-ig kell elkészülnie. Az utolsó simításokat végzik az épületen és környékén, az építkezés hamarosan befejeződik. Júliusban a próbaüzem zajlik vendégek nélkül. Az üzemeltetőt még keresik. Palics mindössze 23 kilométerre található a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőnek otthont adó Mórahalomtól.

Ha nem lenne határ a két ország között, körülbelül fél óra lenne az út.

– Mórahalom városa mindig is fontosnak tartotta a határon átnyúló együttműködést, most is több ilyen projektünk van. Együttműködő partnerként tekintünk a palicsi aquaparkra. Mi mást kínálunk szolgáltatási körben és elérhetőségben is, hiszen a mórahalmi fürdő négyévszakos, ezért semmiképpen sem tekintünk konkurenciaként Palicsra – mondta Berta Zsolt, a fürdő marketing-igazgatója. Farkas Gábor fürdővezető ezt megerősítve hozzátette, szerinte a palicsi intézmény más igényt elégít ki, wellnessben például kevésbé lesznek erősek.

Az optimista nyilatkozatok ellenére a mórahalmi fürdőnek azért jelenthet konkurenciát az új létesítmény, mert vendégeinek jelentős része Szerbiából érkezik és közülük legtöbben a határátkelésre panaszkodnak. Egy szabadkai pár így foglalta össze: ha valaki utazik egy órát egy szerbiai településről Mórahalomra a fürdőbe, majd háromszor annyit vár a határon, lehet, hogy meggondolja, átjöjjön, vagy álljon meg inkább Palicson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában