Megszűnt a bankfiók, az ATM-ből pedig heti rendszerességgel kifogy a pénz

2023.07.05. 10:00

Új bankautomatára kapott ígéretet Szegvár

Bankot váltott a szegvári önkormányzat. A „Takarék” bankfiókja tavaly bezárt, az ATM-ben pedig a hét második felében már rendszerint nincs pénz. Többek között ezért is léptek.

Kovács Erika

A szegváriakat bosszantja a bankfiók bezárása, meg a sokszor üres automata is. Fotó: Kovács Erika

A Takarékbank Zrt. szegvári kirendeltsége tavaly december 29-én zárt be. Helyben már semmiféle bankügyet nem intézhet a lakosság.

A bezárás óriási felháborodást keltett. A korábbi Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezetet a szegvári emberek hozták létre. Azt sem értjük, hogy hogy nem éri meg a most már MBH Zrt.-nek egy 4300 lelkes településen bankfiókot üzemeltetni, még ha nem is napi 8 órában, de heti 1-2 alkalommal?

 – mondta Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere.

Ráadásul tettek egy olyan kijelentést is az illetékesek, hogy amíg az önkormányzat a Takarék utódjánál, az MBH-nál vezeti a számláját, addig lesz bankautomata a településen. Ez azért már vérlázító! A Takaréknál vezetett számlánk nem a legkedvezőbb volt, de mivel itt volt helyben, a bank iparűzési adót is fizetett, azt mondtuk, maradunk ott. A tavalyi költségvetésünk például 1,7 milliárd forint volt. Az éves bankköltségünk előfordult, hogy meghaladta a 2,5 millió forintot. Ennek egy részét iparűzési adóban visszakaptuk. Ettől ugye most elestünk, mert már nem működik a bankfiók

 – említette meg Szabó Tibor György. Hozzátette, a bankautomata ugyan megmaradt, de heti rendszerességgel nincs benne pénz. A hétfőn feltöltött pénz csütörtökre, péntekre elfogy.

Fotó: Kovács Erika

A szegvári önkormányzat időközben több banktól kért számlavezetési árajánlatot. Úgy döntöttek, hogy átmennek az OTP-hez, mert kedvezőbb feltételeket biztosít.

Arra is ígéretet tettek, hogy automatát telepítenek, várhatóan még az ősszel. Két helyszín is szóba került, az egyik a polgármesteri hivatal főbejárata mellett, a másik a nagyboltnál

 – tájékoztatta lapunkat a polgármester. Olyan automata kerül Szegvárra, amelyikből nemcsak kivenni, hanem befizetni is lehet pénzt. A polgármester a bankváltás előnyei között említette még, hogy az önkormányzat terminálokat is kap, így a hivatalban is lehetőség lesz például a helyi adót kártyával befizetni, vagy az óvodában az ebédpénzt rendezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában