Csongrád-Csanád vármegye

2023.08.08. 07:00

Tovább emelkedik, 630 forint feletti lesz a gázolaj ára

A benzineseknek nem, de a gázolajosoknak mindenképp számítania kell újabb áremelkedésre a héten, azt viszont még nem tudni, hogy a hétvége mit hoz majd. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mi várható még. Közölte, az emelkedés egyik oka az, hogy Szaúd-Arábia a napokban bejelentette, szeptemberben is csökkenti az olajkitermelését.

Kiss Anna

Az üzemanyagárak emelkedését már a bőrünkön érezhetjük, és az év további részére sem túl rózsásak a kilátások. Fotó: Gazdag Mihály

A benzin literenkénti ára 17, míg a a gázolajé 30 forintot emelkedett egyetlen hét alatt. Így jelenleg az üzemanyagárak 620 és 630 forint között mozognak átlagosan hazánkban. Arról kérdeztük Bujdos Esztert, a Holtankoljak.hu ügyvezetőjét, hogy mi várható a folytatásban, jó híreket azonban nem kaptunk.

Arról számolt be ugyanis, hogy a legfrissebb információk szerint a gázolaj beszerzési ára tovább emelkedik szerdától bruttó 15 forinttal, ezt pedig a kereskedelmi árakban is megérezzük majd tankoláskor. Hozzátette, az emelést követően átlagosan 638 forint körül alakul majd a gázolaj literenkénti ára hazánkban, a benziné marad körülbelül 628 forint.

A szakértő elmondta, mindezt az eredményezi, hogy folyamatosan drágul a Brent típusú olaj hordónkénti ára: míg múlt hét elején 84, addig pénteken már 87 dollár volt a Brent olaj hordónkénti ára. Ez annak köszönhető, hogy Szaúd-Arábia a napokban bejelentette, szeptemberben is csökkenti az olajkitermelését, ehhez pedig Oroszország is csatlakozott.

Szintén az üzemanyagok árának emelkedését okozza Bujdos Eszter szerint az is, hogy a forint továbbra is gyengélkedik a dollárral szemben. Amíg ebben nem lesz pozitív változás, a benzin és a gázolaj árának csökkenésére sem lehet számítani.

Megkérdeztük a a Holtankoljak.hu ügyvezetőjét arról is, hogy a múlt héten és a most hétfőn bejelentett áremelkedések miatt tapasztaltak-e tömeges felvásárlást, hosszú sorokat a kutakon. Közölte, nincs ilyenről szó, sokkal tudatosabban tankolnak már az országban élők, így készlethiányra biztosan nem kell számítani. Közölte, az ársapkás időszak előtti évekhez viszonyítva 25-30 százalékkal kevesebbet tankolunk most.

Hétfőn egyébként Szegeden és annak 40 kilométeres vonzáskörzetében a MOL töltőállomásokon 629, az OMV benzinkutakon 628,9, a Shell-nél 629,9 forintba került a 95-ös benzin literje. A további kutakon ennél valamivel olcsóbban, 608 és 620 forint között lehetett tankolni. Sőt, találtunk egy olyan helyet is, ahol még 5-össel kezdődött az üzemanyagár: Domaszéken a Vasút utca 47. szám alatti töltőállomás még 596 forint volt a benzin literenkénti ára.

Megnéztük a gázolaj-helyzetet is. Ebben az esetben azonban túl nagy eltéréseket nem láttunk a kutaknál, a legtöbb helyen 620 és 625 forint közötti literenkénti ára volt a gázolajnak. De találtunk olyan töltőállomást is, ahol 600 forint alatt árulták az üzemanyag literjét. Ilyen volt Mórahalmon a Röszkei út 40. szám alatti Oil! kút, ahol egy liter 591,9 forint volt, jelenleg itt a legolcsóbb vármegyénkben a gázolaj.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában